Női kézilabda Eb: mindháromszor a magyar válogatott játszik később a nagyváradi csoportban

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.22. 11:19
null
A magyar válogatotté mindig a későbbi meccs a nagyváradi csoportban (Fotó: Árvai Károly)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a decemberi női Európa-bajnokság pontos kezdési időpontjait.

Április 16-án a magyar válogatott ellenfeleket kapott a decemberi Európa-bajnokságra, akkor derült ki, hogy a mieink Szlovéniával, Montenegróval és Izlanddal kerülnek egy négyesbe.

Szerdán azt is nyilvánosságra hozta az európai szövetség, hogy mikor kezdődnek a mérkőzések: ebből kiderült, hogy a nagyváradi csoportban a mieink mindig a későbbi mérkőzést játsszák, sorrendben Montenegró, Szlovénia és Izland ellen. A csoportunkban közép-európai idő szerint 17.30-kor kezdődnek az első mérkőzések, a magyar válogatott találkozói pedig 20 órakor. Hasonló lesz az időbeosztás a kolozsvári B-csoportban. 

Az antalyai C-csoportban 16.30 és 19 óra a két kezdési időpont, míg a D-, E- és F-csoportban (Brno, Katowice, Pozsony) 18 órakor és 20.30-kor kezdenek.

A kolozsvári középdöntők 15 órakor, 17.30-kor és 20 órakor, míg a katowicei 15.30-tól, 18 órától és 20.30-tól kezdődnek. Az utolsó meccseket Katowicében rendezik, az elődöntők 17.45-kor és 20.30-kor, a bronzmeccs 15.15-kor, a döntő 18 órakor kezdődik.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (December 3–20.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Nagyvárad): MAGYARORSZÁG, Montenegró, Szlovénia, Izland
B-csoport (Kolozsvár): Norvégia, Románia, Svájc, Észak-Macedónia
C-csoport (Antalya): Dánia, Spanyolország, Törökország, Görögország
D-csoport (Brno): Hollandia, Csehország, Ausztria, Horvátország
E-csoport (Katowice): Franciaország, Lengyelország, Feröer, Ukrajna
F-csoport (Pozsony): Svédország, Németország, Szlovákia, Szerbia

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 3., 20.00: Magyarország–Montenegró
December 5., 20.00: Magyarország–Szlovénia
December 7., 20.00: Izland–Magyarország

 

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
Tegnap, 16:13

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
Tegnap, 15:26

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

Korábbi szegedi irányítót csábított haza Franciaországból a DEAC

Kézilabda
2026.07.18. 11:38

Nem volt kérdés: először jutott Eb-döntőbe a magyar juniorválogatott

Kézilabda
2026.07.17. 20:17

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38