Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

N. T.N. T.
2026.04.28. 11:43
null
A későbbi elődöntőt játssza a Győr a budapesti final fourban (Fotó: Kovács Péter)
Bár a korábbi alkalmakkor rendszerint az első elődöntőt játszotta a Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ezúttal a későbbi időpont lett a magyar bajnoké.

 

Az EHF által kedd délelőtt nyilvánosságra hozott program szerint június 6-án előbb Vámos Petra és Albek Anna francia csapata, a Metz csap össze a román CSM Bucuresti-tel az MVM Dome-ban, majd 18 órától jön a címvédő Győri ETO összecsapása a másik francia együttessel, a Bresttel. Másnap 15 órakor kerül sor a bronzmeccsre, 18 órakor pedig a fináléra. 

A BL végjátékában 2014 óta rendeznek négyes döntőt, eddig minden tornára a magyar fővárosban került sor. Eleinte a Papp László Budapest Sportaréna adott, 2022 óta pedig az MVM Dome ad otthont a mérkőzéseknek. A hatszoros BL-győztes Győr idén 11. alkalommal léphet pályára Budapesten, de eddig mindig az első elődöntőt játszotta 15 órától vagy 15.15-től.

NŐI KÉZILABDA BL FINAL FOUR, BUDAPEST, MVM DOME
ELŐDÖNTŐ (június 6., szombat)
15.00: Metz Handball (francia)–CSM Bucuresti (román)
18.00: Brest Bretagne (francia)–Győri Audi ETO KC
HELYOSZTÓK (június 7., vasárnap)
15.00: a harmadik helyért
18.00: döntő


 

 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
1 órája

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49