Emily Vogel: Nem engedhetünk meg magunknak rövidzárlatokat

– Sorozatban négy aranyérem után ezúttal csak bronzéremmel zárták a Török Bódog Női Magyar Kupát. Miként tekint vissza a négyes döntőre?     
–  A Győr elleni elődöntő kifejezetten nehéz volt – válaszolta Emily Vogel, a Ferencváros német válogatott balátlövője. – Ugyanakkor, ha meg akarjuk nyerni a sorozatot, nyilván mindenkit le kell győznünk. Ennek megfelelő mentalitással vágtunk neki az ETO elleni találkozónak is. Összességében úgy gondolom, egyenrangú partnerként vívtuk meg  a találkozót, kivéve a második fél­idő elején azt az öt–tíz percet, amikor nyolcgólos hátrányba kerültünk. Európa valószínűleg legerősebb csapata ellen ez rendkívül nehéz szituáció. Az utolsó percig küzdöttünk, de ez nem egyszerű, főleg ha kevesen vagyunk. Ez azonban nem lehet kifogás, nem engedhetünk meg magunknak ilyen rövidzárlatot.

–  A Mosonmagyaróvár elleni bronzmérkőzés sem tűnt simának, az MKC sokáig tartotta magát, többször is felzárkózott.     
–  Abszolút. Mentálisan nagy kihívást jelentett az a meccs is, hiszen talpra kellett állnunk az elődöntőben elszenvedett vereséget követően. Próbáltunk sokat cserélni, hogy beosszuk az erőnket, ám lehet, hogy ez néha némi nyugtalanságot okozott. Az viszont nem kérdés, hogy meg akartuk, és meg is kellett nyernünk azt az összecsapást. A lényeg: sikerült, így legalább éremmel térhettünk haza.

– A Bajnokok Ligájában nem sikerült kiharcolni a négyes döntőbe jutást, a bajnokságnak ugyan még nincs vége, de lényegében eldőlt, hogy legfeljebb ezüstérmesek lesznek, és a kupában sem sikerült a címvédés. Ha az idény egészét nézzük, ön szerint mi hiányzik a Ferencváros játékából?     
– Az idényünk jól indult, főleg a BL-ben, csak hajszál híján maradtunk le a csoport első két helyéről. Pechesek voltunk a sok sérülés miatt, nyilván ez megnehezítette a helyzetünket, ugyanakkor ha megnézzük a mérkőzéseinket, alapvetően mindig megkaptuk az esélyt, hogy a magunk javára fordítsuk az eredményt. Így történt ez a Metz ellen is a BL-negyeddöntőben, eldönthettük volna a találkozót, csakhogy utána jött egy olyan öt–tíz perc, amikor sokat hibáztunk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. A következő idényben újra megpróbáljuk, azon kell dolgoznunk, hogy ezeket a hibákat javítsuk ki.

–  Az elmúlt három évben három dán edző irányította az FTC-t: Martin Albertsen, Allan Heine, majd tavaly nyár óta Jesper Jensen. Miben tér el a közös munka az utóbbival?
–  Egyrészt más a rendszer támadásban és védekezésben is, eleinte némi időbe telt, mire a csapat alkalmazkodott ehhez, ami szerintem normális. Másrészt természetesen az sem egyszerű, ha az embernek minden mérkőzést meg kell nyernie már az elejétől kezdve. Kifejezetten kreatívnak kell lennünk, néha négy átlövővel játszottunk, mert nem maradt beállónk. Máskor meg beállóposzton volt több bevethető játékosunk, mint átlövőből… Szóval számos feladatot kellett megoldanunk, ami biztosan megnehezítette a szakmai stáb munkáját is. Biztosan van még hová fejlődni, a jövőben már az elejétől tudjuk, mi az elvárás.

–  Hogyan látja a saját teljesítményét?     
–  Úgy érzem, az idény első felében nagyon jól teljesítettem, aztán az év elején megsérültem, hat héten keresztül nem edzhettem. A meccsterhelések során az utóbbi időben éreztem, hogy az állóképességem nem olyan, mintha azt a hat hetet normálisan végigdolgozhattam volna. Ez természetesen fáj, hiszen épp a döntő időszakban történt. Ennek ellenére teljes bizonyossággal állíthatom, hogy mindent beleadtunk. A következő idényben remélhetőleg kevesebbszer kerülünk hullámvölgybe, és többször áll mellénk a szerencse.