Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

T. Z.T. Z.
2026.05.20. 20:19
null
Az SZKSK drámai meccsen maradt benn az élvonalban (Fotó: SZKSK)
A férfi kézilabda NB I alapszakaszának 26., azaz záró fordulójában a Komló hazai pályán vereséget szenvedett a Győrtől, és mivel a Szigetszentmiklós pontot szerzett a PLER ellen, a Bányász esett ki az első osztályból.

Az már korábban eldőlt, hogy a Budakalász búcsúzik az élvonaltól, az alapszakasz záró fordulójának egyetlen kérdése az volt, hogy másodikként a Komló vagy a Szigetszentmiklós csúszik vissza a második vonalba. Jobb helyzetben volt a Bányász, amelynek saját kezében volt a sorsa a Győr elleni mérkőzés előtt, míg a szigetszentmiklósiaknak a PLER-Budapest elleni győzelem is kevés lett volna, amennyiben a Komló is megnyeri a mérkőzését hazai pályán.

Az indulatok mindenesetre pattanásig feszültek a Komló összecsapása előtt: a Bányász szurkolói ugyanis kiakadtak, amiért a szövetség nem hétvégére, hanem hétközi napra tette a mérkőzést, mondván, így kevesebben látogathatnak majd ki a sorsdöntő hatvan percre. „Mocskosszerda” – nyomatékosították a meccs előtt dühösen a komlói szurkolók.

Nos, ami a mérkőzések alakulását illeti: a Komló odahaza sokáig folyamatosan hátrányban volt az előzetesen is jóval esélyesebb ETO ellen, de a hajrában már döntetlen is állt az eredményjelzőn – mégis a végén, ha nehezen is, de 31–29-re győzött az ETO.

Vagyis a Szigetszentmiklós egy PLER elleni pontszerzéssel megőrizhette első osztályú tagságát. Sokáig úgy nézett ki, ez nem sikerül, a PLER ugyanis a második félidőben három góllal is vezetett az SZKSK otthonában – dacára annak, hogy az első félidőben amúgy a szigetszentmiklósiak is vezettek ugyanennyivel. A hajrában aztán hatalmas izgalmak után alakult döntetlenre a végeredmény – a mindent eldöntő, bennmaradást érő gólt Marko Davidovic szerezte hétméteresből 45 másodperccel a lefújás előtt. 

Vagyis az utolsó fordulóban fordult a kocka: mivel a Szigetszentmiklós több pontot szerzett a Komlónál, megőrizhette élvonalbeli tagságát. 

Az alapszakaszt győzelemmel fejezte be a Veszprém és a Szeged is – előbbi a forduló előtt négy meccse veretlen NEKA-t múlta felül több mint 50 gólt szerezve, míg utóbbi a Ferencvárost győzte le. A két csapat a bajnoki döntőt egymás ellen vívja, először május 29-én, majd június 2-án, aztán – ha szükséges a harmadik mérkőzés – június 5-én. 

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
ALAPSZAKASZ, 26. (UTOLSÓ) FORDULÓ
LIQUI MOLY NEKA–ONE VESZPRÉM HC 40–51 (19–28)
Balatonboglár, 378 néző. V: Nagy F., Túróczy
BALATONBOGLÁR: Podoba – SZÜCS B. 9, KATHI 6, Tóth L. 4, Mészáros M. 1, GAZSÓ 8, Kovács D. Csere: Koncz (kapus), Bugyáki, Kardos 3, Vári 1, Kollár 1, Balogh D. 3, Kovács T., Grünfelder 1, Szepesi 3. Edző: Sótonyi László
VESZPRÉM: Corrales – GASPER MARGUC 7, MARTINOVIC 5, J. EL-DERA 5, Adel, Ali Zein 3, ELÍSSON 9 (1). Csere: Appelgren (kapus), Th. Petrus, GÁNCS-PETŐ 6, Pesmalbek 4, HESAM 5, Ligetvári, REMILI 5, Dodics, Molnár R. 2. Edző: Xavier Pascual
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–5. 7. p.: 7–5. 11. p.: 7–5. 11. p.: 11–8. 12. p.: 11–11. 14. p.: 13–11. 20. p.: 17–16. 24. p.: 18–19. 28. p.: 18–25. 41. p.: 27–37. 43. p.: 27–41. 57. p.: 36–47
Kiállítások: –, ill. –
Hétméteresek: 1/0, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Ambivalens érzéseim vannak: hosszú idény volt, de még maradnánk ezen a hullámon, ám itt a vége, itt a pont. Köszönöm a játékosoknak a munkát, a távozóknak sok sikert kívánok. Hatalmas fejlődésen ment át a csapatom a tavaly nyári felkészülés óta, büszke vagyok mindenkire.
Xavier Pascual: – Elismerésem a NEKA-nak az évadban nyújtott teljesítményéhez. Ami a találkozót illeti, ez már egy könnyedebb mérkőzés volt, hiszen míg ellenfelünknek véget ért az idénye, addig nekünk még hátravan a bajnoki döntő a Szeged ellen.

BALATONFÜREDI KSE–CYEB-BUDAKALÁSZ 35–24 (18–11)
Balatonfüred, 350 néző. V: Hargitai, Markó
BALATONFÜRED: Deményi – Bóka, SZRETENOVICS 5, Németh Balázs 3, KLUCSIK 5, ROZMAN 6, URBÁN-PATOCSKAI 5 (3). Csere: Füstös (kapus), Tóth N. 1, Fekete, Simotics 3, Melnyicsuk 3, Vasziljev, Hornyák 1, Garajszki 1, Szabó L. 2 (2). Edző: Kis Ákos
BUDAKALÁSZ: Benzsay – Tájok 1, FORGÁCS 4, MÁTÉS 10 (3), Tyiskov 2, POLCAR 3, Szujó 1. Csere: Nagy T., Takács, (kapusok), Fórizs, Vuleta 2, Varjú, Száva, Korbel 1, Dávid. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4. 12. p.: 9–4. 18. p.: 10–7. 23. p.: 12–10. 28. p.: 17–11. 34. p.: 22–15. 38. p.: 26–17. 43. p.: 29–20. 54. p.: 33–22. 58. p.: 34–24
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kis Ákos: – Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, rengeteg volt a sérültünk. Köszönjük szurkolóinknak az egész éves buzdítást!
Csoknyai István: – Ezer sebből véreztünk, ezen a mérkőzésen is megfogyatkoztunk. Gratulálok a Balatonfürednek az ötödik helyhez, játékosomnak, Mátés Istvánnak pedig a gólkirályi címhez!

HE-DO B.BRAUN GYÖNGYÖS–CSURGÓI KK 23–22 (12–12)
Gyöngyös, 1100 néző. V: Fekete T., Hajdu T. 
GYÖNGYÖS: Tomics 1 – Jaros 1, Schaffer 3 (1), Ubornyák, Hegedűs M., Lang, EDWARDS 5 (1). Csere: MARCZIKA, Skledar (kapusok), Neves 1, Bálint B., Nagy Á., Végh B., GRÁF 9 (3), Dobi, JÓGA N. 3. Edző: Bíró Balázs
CSURGÓ: Váczi D. – KISS B. 7, Brajovics 1, RATKOVICS 2, Vasvári, Herceg 1, Horváth P. 2. Csere: ZAPONSEK (kapus), Alilovic 6 (5), Bazsó, Pipp 1, Gábor M. 1, Rotim, Szűcs B. 1, Maracskó. Edző: Alem Toszkics
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 4–4. 18. p.: 8–6. 24. p.: 11–9. 36. p.: 13–16. 42. p.: 15–18. 48. p.: 18–19. 54. p.: 21–21. 
Kiállítások: 8, ill. 12 perc. 
Hétméteresek: 7/5, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Bíró Balázs: – Azt kértem a játékosoktól, hogy igyekezzünk méltó módon elköszönni a távozóktól. Emlékezetes mérkőzés volt, az tény, köszönjük mindenkinek a támogatást. 
Alem Toszkics: – Gratulálok a Gyöngyösnek, ebben a pillanatban nem tudok mást mondani. Sajnálom, hogy így alakult a találkozó.

CARBONEX-KOMLÓ–ETO UNIVERSITY HT 29–31 (13–16)
Komló, 1000 néző. V: Horváth P., Marton B.
KOMLÓ: Ágoston Á. – URBÁN 4, Pejovics, BORSOS 1, Szöllősi O., JERKOVICS 7, Ág. Csere: Farkas B. (kapus), Ács P., Váczi M. 6, Menyhárt 2, ZENNADI 4, Kovacsevics 1, GULYÁS G. 4 (4). Edző: Péter Szabó Dávid
GYŐR: PÁSZTOR I. – Nagy M. 3, STEPANCIC 8, SZMETÁN M. 3, KUSAN 4, Szöllősi B. 4, Tárnoki. Csere: Lovistyek, Brasen (kapusok), Grgic, Krakovszki Zs., HÁRI 7 (7), Vilovszki 1, Dely 1, Zakor. Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 10. p.: 4–5. 15. p.: 6–9. 20. p.: 8–10. 25. p.: 11–14. 35. p.: 16–19. 40. p.: 18–21. 45. p.: 23–25. 50. p.: 25–27. 55. p.: 29–29
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 8/7
MESTERMÉRLEG
Péter Szabó Dávid: – Két hónapja minden meccsen az életben maradásért küzdöttünk, ez eddig sikerült is, az utolsó mérkőzésen létszámban és fejben is elfogytunk a végjátékra.
Kilvinger Bálint: – Egyik szemem sír, a másik nevet, idegenben ez volt az első győzelmünk, és a Komlónak az NB I-ben van a helye.

OTP BANK-PICK SZEGED–FTC-GREEN COLLECT 37–27 (18–12)
Szeged, 1971 néző. V: Bátori, Szécsi Lantos
SZEGED: Mikler R. – Szilágyi B. 4 (1), Röd 4, Kalaras 1, BÁNHIDI 6, Frimmel 2, Fazekas M. 3. Csere: Thulin, Radvánszki (kapusok), Lukács K. 2, GARCIANDIA 5, Jelinic, SOSTARIC 6 (2), Sajben 1, Furka 1, JÁRÓ 2 (1). Edző: Michael Apelgren
FTC: Borbély Á. – BUJDOSÓ 7 (3), Ancsin 2, Csörgő 3, KARAI 4, Nagy Bence 1, Kovacsics P. Csere: FÜZI 4, Prainer, Lékai 1, Győri M. 2, Juhász Á. 3, Koller, Debreczeni, Tóth P. Edző: Pásztor István
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 5. p.: 2–3. 9. p.: 4–4. 12. p.: 5–6. 17. p.: 9–7. 20. p.: 11–8. 23. p.: 14–9. 27. p.: 16–10. 32. p.: 19–13. 36. p.: 22–15. 40. p.: 24–18. 45. p.: 27–21. 51. p.: 32–25. 54. p.: 34–26
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Michael Apelgren: – Az akadémiánkon folyó, színvonalas munka bizonyítéka, hogy fiataljaink ezúttal is jól teljesítettek.
Pásztor István: – Számomra érzelemdús hatvan perc volt, mert négy év után ez volt az utolsó mérkőzésem a Fradi kispadján. Örülök, hogy mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani.

SZIGETSZENTMIKLÓSI KSK–PLER-BUDAPEST 28–28 (13–13)
Szigetszentmiklós, 800 néző. V: Kiu G., Kiu T.
SZIGETSZENTMIKLÓS: HOLLÓ – LAKOSY 7, Gábori 2, Mazák, Kovács M. 1, TÓVIZI 4, DAVIDOVICS 5 (3). Csere: Mojszilov, Perényi (kapusok), Turák, Schmid 4 (1), Spacsek 3, Hoffmann 2, Van Dijk, Márton B., Brandt. Edző: Imre Vilmos
PLER: Bősz – Szkokán 3, KAVIN 7, Vuksic 3, Bognár 1, Fekete Á. 3, Fodor M. 2. Csere: Borsos M. (kapus), VÁRSZEGI 3, Groff, Ocvirk 1 (1), Albek J., Moczó, MARKEZ 3, Mikita, Deák 2. Edző: Lepsényi Sándor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–3. 16. p.: 10–6. 24. p.: 10–10. 35. p.: 14–16. 44.p.: 18–18. 54. p.: 25–25
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Nehéz volt felkészülni erre a meccsre. A szívünk sokszor segített kompenzálni a hibákkal teli időszakokat. Futnunk kellett az eredmény után, de az utolsó pillanatig nem adtuk fel. Ennél tovább húzni egy bennmaradást már nem lehetett. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült kiharcolni a bennmaradást!
Lepsényi Sándor: – Keményen beleálltunk a mérkőzésbe és remek jövőbe mutató egyéni teljesítmények voltak. Köszönjük szurkolóinknak, hogy egész szezonban mellettünk álltak és ide is elkísértek bennünket!

MOL TATABÁNYA KC–BUDAI FARKASOK 41–34 (20–16)
Tatabánya, 1348 néző. V: Bóna, Földesi
TATABÁNYA: Andó – ÉLES 5 (2), Taleszki 1, Plaza 3, Vajda H. 2, Zsitnyikov 2, Damatrin 1 (1). Csere: Székely M. (kapus), TERJÉK 8 (1), GRIGORAS 7, Papp T. 3, Havran 1, Mosindi 2, Lemos 1, Sztraka 1, Krakovszki B. 4 (1). Edző: Tóth Edmond
BUDAI FARKASOK: Balogh T. – Csengeri 3, SINKOVITS 6, Draskovics 3, Szeitl L. 3, JUHÁSZ Á. 5 (2), Nurelden 1. Csere: Zernovic, Geröly (kapus), Bene, Maric 1, Horváth D. 2, Kristóf M. 1, Bodnár 3, Hutvágner 3 (2), Pintér B. 3. Edző: Korsós Ádám
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–3. 9. p.: 5–7. 13. p.: 10–9. 20. p.: 13–12. 26. p.: 17–13. 40. p.: 27–23. 43. p.: 30–23. 50. p: 35–25
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Tóth Edmond: – Nagyon kemény idény van mögöttünk, rengeteget dolgoztunk, hál’ Istennek sikerrel. Még a hangom is elcsuklik, akkora büszkeséggel tölt el, nagy öröm volt látni a fiúkat az öltözőben a bronzéremmel a nyakukban. Köszönjük szépen a Farkasoknak ezt a sportszerű mérkőzést, kellett ez a találkozó, hogy még egyet játsszunk az Európa-kupa döntője előtt.
Korsós Ádám: – Április elején biztosan aláírtam volna, hogy úgy jövünk ide: már bent maradtunk, ezzel a részével elégedett voltam. Szerettük volna ezt a meccset a Tatabánya számára megnehezíteni, de voltak sérültjeink és Bene Zsombi is hamar kipontozódott. Meg kellett nyitnunk a védekezést, amelyben akadtak jó pillanataink, de az ellenfél a legtöbbször könnyen át tudott játszani minket.

1. Veszprém26261033–715+318 52 
2. Szeged262213929–709+220 45 
3. Tatabánya26206822–755+67 40 
4. FTC261529844–800+44 32 
5. Balatonfüred2612212699–751–52 26 
6. NEKA2611312722–785–63 25 
7. PLER2610313701–745–44 23 
8. Győr269314745–779–34 21 
9. Gyöngyös261016698–752–54 20 
10. Csurgó267514711–724–13 19 
11. Budai Farkasok-Rév266614690–768–78 18 
12. Szigetszentmiklós266416668–765–97 16 
13. Komló266317702–778–76 15 
14. Budakalász264418708–846–138 12 
Az ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződése lejárta előtt távozhat a Szeged kapusa – sajtóhír

Kézilabda
2026.05.14. 14:18

Jim Gottfridsson: Nem bánok semmit, mivel semmi rosszat nem tettem

Kézilabda
2026.05.13. 17:03

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

Férfi kézilabda NB I: jótékonysággal büntetik a gyenge szereplést a Csurgónál

Kézilabda
2026.05.11. 15:43

A Veszprém és a Szeged is 44 gólt szerzett, a Budakalász kiesett a férfi kézi NB I-ből

Kézilabda
2026.05.10. 20:14

Mennyire van messze az elittől a Szeged és a Veszprém?

Kézilabda
2026.05.09. 08:42

Két meccsen 80 gólt kapott a Magdeburgtól, búcsúzott a Szeged a kézi BL-től

Kézilabda
2026.05.07. 20:20

Jön az OTP Bank-Pick Szeged 300. BL-meccse!

Kézilabda
2026.05.07. 06:31
Ezek is érdekelhetik