Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Két trófea társaságában búcsúztatta az idényt támogatóival közösen a győri női kézilabdacsapat a Famulus Hotel teraszán. Az együttes 2019 után először duplázott a hazai sorozatokban (19. magyar bajnoki címét és 16. kupagyőzelmét aratta az ETO), és a triplázáshoz sem hiányzott sok, a Bajnokok Ligája múlt vasárnapi fináléjában 31–29-re kikapott a francia Metz együttesétől, így ezüstérmes lett. A zártkörű eseményen a csapat és a szponzorok közösen visszanézték az elmúlt hónapok legszebb pillanatait.
„A lányok rövidesen elutaznak, a délelőtti értekezleten arra kértem őket, pihenjenek sokat, megérdemlik – fogalmazott a támogatóknak Fata Edina, a klub ügyvezetője. – A következő idényben legalább annyi energiára lesz szükség, amennyivel a mostanit csinálták végig. Azért vettem a kezembe ezt a három érmet, hogy lássuk, mit éltünk az elmúlt hónapokban. Vállalkozóként önök is jól tudják, egy-egy cél elérése érdekében kemény küzdelmet, áldozatkész munkát kell letenni az asztalra. Ez akkor is úgy van, ha nem minden úgy sikerül, ahogy előre eltervezték. Ha arra kérném önöket, tegye fel a kezét az, akit soha semmilyen kudarc nem ért az életében, akkor senki sem jelentkezne. Ezt a szép BL-ezüstöt még könnyes szemmel nézzük és kudarcként éljük meg. Azt terveztük, hogy ugyanolyan arany lesz, mint a másik kettő – és mindannyian mindent megtettünk ezért, a maximális munkát tettük le az asztalra.”

Az ügyvezető szerint elemezni fogják, miért lettek másodikak a BL-ben, ugyanakkor így is elégedett az eredményekkel.
„Ahhoz, hogy legközelebb még eredményesebbek legyünk, az is szükséges, hogy elemezzük ezeket a kudarcokat és fejlődjünk. Ettől függetlenül elégedett vagyok, annak is kell lennünk, Magyarország magasan legsikeresebb klubjaként zárjuk ezt az idényt és remélem, minden jelenlévő így gondol erre. Azt kívánom mindenkinek, hogy ünnepeljük a győri csapat évadát jó szívvel, teli olyan érzelemmel, amire rászolgált ez a klub. Hétfőn a szurkolókkal találkozhattunk, megdicsértük őket, példaértékű, hogy maximálisan mellettünk álltak, nincs még egy ilyen közösség a világban. Az a célunk, hogy a következő kiírásokat ugyanígy vagy egy kicsit jobban teljesítsük.”
Az eseményen elbúcsúztatták a négy távozó játékost, a Metzbe tartó irányító Kristina Jörgensent, a lejáró szerződésű beálló Ida-Marie Dahlt, valamint a visszavonuló Anna Lagerquistet és Nathalie Hagmant, akik mind egy-egy emléktárgyat kaptak, amin a győri sikereik és góljaik száma szerepelt. A klubigazgatói tisztséget betöltő Edrődi Péter is távozik, tőle is elköszöntek.


Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete







