Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.06.09. 12:55
null
Chema Rodríguez és játékosai a szerbek elleni vb-selejtező visszavágója után (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) hivatalos honlapján közölte, hogy szabadkártyásként Törökország és Szaúd-Arábia vehet részt a jövő évi férfi világbajnokságon, így a magyar válogatott biztosan nem lesz ott a tornán.

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) Tanácsa hivatalosan is kiosztotta a 2027-es férfi világbajnokság két szabadkártyáját: a tornán Törökország és Szaúd-Arábia vehet részt, ezzel teljessé vált a 32 csapatos mezőny a sportág legrangosabb eseményére.

Az IHF keddi tájékoztatása szerint a szabadkártyák odaítélésénél nemcsak a pályán nyújtott teljesítményt vették figyelembe, hanem azt is, hogy az adott nemzeti szövetség milyen szerepet vállal a kézilabda fejlődésében, népszerűsítésében és nemzetközi láthatóságának növelésében. A 2027-es világbajnokság két kiadó helyére összesen 13 ország nyújtott be pályázatot, beleértve Magyarországot is. A mieink mellett olyan európai válogatottak sem lesznek már biztosan ott a vb-n, mint Ausztria, Hollandia vagy éppen Svájc.

„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk az IHF döntése miatt, még akkor is, ha a világbajnoki részvételi jogot elsősorban és leginkább a pályán kellett volna kiharcolnunk, ez azonban nem sikerült – értékelte az IHF döntését Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – 

Az sajnos jól látszik, hogy nem sportszakmai döntés született, 

hiszen ha csak azt nézzük, hogy a legutóbbi három világbajnokságon, a legutóbbi két Eb-n és a párizsi olimpián egyaránt a magyar férfiválogatott végzett a legelőkelőbb helyen azon csapatok közül, amelyek nem vívták ki a pályán a vb-részvételt, így okkal bízhattunk abban, hogy szakmai döntés esetén kedvezményezettek lehetünk.”

„Sajnos azonban az IHF-nek nincs kritériumrendszere a szabadkártyák kapcsán, ráadásul a Magyar Kézilabda-szövetség – noha folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szervezettel az elmúlt hetekben – szintén csak az IHF honlapjáról értesült a döntésről. Az indokolásban hangsúlyozzák a globális kézilabda fejlesztésének fontosságát az ügyben, úgy véljük, ebben is erősek vagyunk, szem előtt tartva az elmúlt évek számos nemzetközi versenyrendezését és az előttünk álló, 2027-es magyarországi női világbajnokság szervezését, valamint az MKSZ több kontinensen átívelő szakmai együttműködéseit, amelyek az IHF kezdeményezéseihez kapcsolódva éppen a fejlődő kézilabda-országok támogatását szolgálják. Természetesen nem tehetünk mást, mint a férfiválogatott kapcsán a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőire koncentrálunk, és a kontinensviadalra kijutva megpróbáljuk kivívni az olimpiai selejtezőn való szereplés jogát, hiszen arra a 2027-es vb-n nem lesz lehetőségünk.”

Törökország története során először szerepelhet férfi kézilabda-világbajnokságon. Szaúd-Arábia eközben már rutinos résztvevőnek számít, a 11. vb-szereplésére készülhet. A törökök részvétele különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a házigazda Németországban, ahol becslések szerint mintegy 3.5 millió török származású ember él. Az IHF szerint ez jelentősen növelheti a világbajnokság iránti érdeklődést és a sportág népszerűségét. Szaúd-Arábiát a sportág vezető fejlődő ázsiai országaként jellemezte a beszámoló.

A mieink Veszprémben ugyan legyőzték Szerbiát egy góllal, a selejtezős párbajt viszont elvesztette május közepén, most pedig a szabadkártyás indulás sem jött össze Chema Rodríguez csapatának – a szövetségi kapitány jövője könnyen kérdésessé válhat, hiszen az MKSZ a kritikus és önkritikus megbeszélését követően korábban elhalasztotta a döntést a mester beszámolójáról.

A 2027-es vb-ről való távolmaradással jelentősen csökkentek a férfiválogatott olimpiai kijutási esélyei is, ugyanis az olimpiai selejtezős helyek nagy részét a vb-n lehet megszerezni. A mieinknek így erre már csak a 2028-as Európa-bajnokságon nyílik módjuk, ahonnan legfeljebb két válogatott érheti még el a kvalifikációs tornát.

2027-ES FÉRFI KÉZI-VB, KALAPBEOSZTÁS
1. kalap: Dánia, Németország, Horvátország, Izland, Portugália, Svédország, Egyiptom, Argentína
2. kalap: Franciaország, Szlovénia, Norvégia, Szerbia, Spanyolország, Olaszország, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia
3. kalap: Görögország, Lengyelország, Brazília, Bahrein, Tunézia, Zöld-foki-szigetek, Chile, Egyesült Államok
4. kalap: Katar, Kuvait, Japán, Algéria, Angola, Uruguay, Törökország, Szaúd-Arábia

A vb sorsolását június 10-én, szerdán 18 órától rendezik Münchenben, ahol a résztvevők megismerik csoportellenfeleiket.

 

Legfrissebb hírek

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
1 órája

Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

Kézilabda
2026.06.05. 08:53

Kritika és önkritika – egyelőre nem döntött az MKSZ Chema Rodríguez beszámolójáról

Kézilabda
2026.06.02. 15:11

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
2026.05.22. 18:29

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2026.05.22. 08:22

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
2026.05.21. 19:15

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
2026.05.20. 22:36

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
2026.05.20. 13:17
Ezek is érdekelhetik