Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.06.19. 19:10
null
Fotó: facebook/budaorshandball
A szerb válogatottal világbajnoki ezüstérmes Katarina Krpezs-Slezák a női kézilabda NB I-ben szereolő Budaörsben folytatja a pályafutását.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú sportoló a 2018-as Európa-bajnokság gólkirálya lett, Szerbiában kettő, Szlovéniában három, Macedóniában egy bajnoki címet szerzett.

A budaörsiek honlapjának pénteki beszámolójából kiderül, hogy a vajdasági, zombori születésű, 38 éves játékos egyéves szerződést írt alá az NB I előző idényében kilencedik helyen záró klubbal.

„A kislányom most kezdi az iskolát, ezért a férjemmel úgy éreztük, eljött az ideje a költözésnek. Mindig is az volt a tervünk, hogy kézilabda-pályafutásom lezárása után Magyarországon telepedünk le. Nagyon sok pozitív dolgot hallottam Budaörsről, a vezetőségről, az edzőről és a játékosokról is. Mindenki azt mondta, hogy itt valódi családias légkör uralkodik, így nem volt nehéz meghoznom a döntést” – mondta Krpezs-Slezák.

Az Eb-negyedik szélső hozzátette, tisztában van azzal, mit várnak tőle, és mindent meg fog tenni azért, hogy tapasztalatával, hozzáállásával és munkájával segítse új együttesét.

Krpezs-Slezák 2014 és 2020 között az Érd játékosa volt, 2017-ben tett magyar állampolgári esküt. Az Érd után az orosz Rosztov-Dont, a szlovén Krim Ljubljanát, valamint a román Craiovát és Corona Brasovot erősítette, az NB I-ben 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben zárt élen a góllövőlistán.

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55