Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

H. Á.H. Á.
2026.06.09. 19:14
null
Ogonovszky a Vasasnál folytatja (Fotó: Super Amara Bera Bera)
Az új idényre két átlövő, egy balszélső és egy kapus érkezik játékosfronton a női NB I-ben szereplő Vasas kézilabdacsapatához, amelynek a szakmai stábja a játékosként Európa-bajnok Sugár Tímeával bővül.

A Vasas a 10. helyen zárta a bajnokságot, s az idény végeztével beindult a játékosmozgás a csapatnál. Korábban már kiderült, Mészáros Virágtól és Oláh Kyrától elköszönt az angyalföldi csapat, amely hivatalos honlapján kedden délután négy játékos érkezése mellett az új kapusedzőjét is bejelentette.

A klub honlapja szerint az új idényben a klub játékosa lesz a Spanyolországból hazatérő átlövő Ogonovszky Eszter, aki 2023 óta előbb cseh, majd spanyol bajnok lett, a Super Amara Bera Bera csapatától érkezik. Ketten érkeznek Budaörsről: a 31 éves, szintén átlövő Schneider Éva és a 19 éves ifjúsági világbajnoki bronzérmes Bede Fanni is, a negyedik új érkező pedig a NEKA korábbi kapusa, a 24 éves Csapó Kincső.

Fontos változás, hogy a klubnál megtalálták a távozott kapusedző, Bakos István utódját, mégpedig a játékosként világbajnoki ezüst- és bronzérmes, valamint Európa-bajnok korábbi válogatott kapus Sugár Tímea személyében.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30