Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

M. B.M. B.
2026.07.02. 19:26
null
Jan Larsen belengette, hogy jogi útra terelik az ügyet a kárvallott klubok (Fotó: tv2.dk)
Egy június 7-én küldött e-mailben tudták meg az érintett klubok (köztük a Győri Audi ETO KC, valamint az OTP Bank-Pick Szeged), hogy az eredetileg Las Vegasba tervezett, de márciusban Európába költöztetett nemzetközi kézilabdatorna elmarad – írja a dán TV2.

A skandináv portálnak nyilatkozott Jan Larsen, a regnáló dán bajnok (s ugyancsak résztvevő) Aalborg igazgatója, aki nem rejtette véka alá a véleményét.

„Kifejezetten groteszknek tartom, hogy így át lettünk verve. Nyilván mi is láttuk a figyelmeztető jeleket, de amikor egy ember kiáll mindenki elé, és azt mondja, hogy minden rendben van, akkor hajlamos vagy elhinni neki” – fogalmazott a klubvezető, hozzátéve, hogy az érintett kluboknak most újra kell szervezniük a felkészülésüket, ráadásul klubja egy hat számjegyű pénzösszegtől is elesett.

Larsen leszögezte, hogy mind a nyolc érintett klub komoly összegeket veszít a torna meghiúsulásával, így azok bíróság elé tervezik vinni az ügyet. Az Aalborg első embere saját elmondása szerint a szkeptikusok táborát erősítette, de belement a projektbe, mivel a kézilabda vegasi népszerűsítésének lehetősége túl jól hangzott ahhoz, hogy lemaradjanak róla.

Az Egyesült Államokból Európába hozott torna tervezett helyszíne nem volt ismert, de a dán Odense sportigazgatója, Lasse Honoré elmondta, hogy klubja előrehaladott tárgyalásokat folytatott a szervezőkkel a rendezésről.

„Az e-mail kis túlzással a semmiből érkezett, már csak azért is, mert mi idő előtt lefoglaltunk mindent. (...) Én a magam részéről többször is megkérdeztem, hogy honnan teremtik elő a pénzt mindehhez” – mondta Honoré.

A tornát szervező PRO Handball USA vezérigazgatóját, Mads H. Winthert a dán TV2 megpróbálta elérni, de az egyébként szintén dán cégvezető nem válaszolt a sajtó megkereséseire.

Korábban megírtuk, hogy a bedőlt tornára a nőknél a Győri Audi ETO, míg a férfiaknál a Szeged kapott meghívást a magyar csapatok közül. A női mezőnyt a francia Brest, a japán Honey Bee Isikava és a dán Odense tette volna teljessé, míg a férfiaknál a Szeged mellett a német Füchse Berlin, a francia Nantes és a dán Aalborg kapott meghívást.

A tervek szerint az olimpia előtt 2027-ben és 2028-ban is rendeztek volna egy-egy eseményt az Egyesült Államokban a kézilabda népszerűsítése céljából, a júniusban meghiúsult tornára augusztus 1–9. között került volna sor.

Kézilabda
2026.03.20. 09:48

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

„A jelenlegi, az Egyesült Államok és Európa közötti kiszámíthatatlan politikai környezet miatt úgy döntöttünk, az első eseményt Európában rendezzük meg.”

 

 

 

Legfrissebb hírek

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
10 órája

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
13 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
15 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
16 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
17 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
17 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
17 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
18 órája
Ezek is érdekelhetik