György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

J. B. J. B.
2026.07.25. 16:13
null
Jet-skizéssel adta meg az alaphangot az idénynek a váci női kézilabdacsapat (Fotó: Váci NKSE)
Új edzővel kezdi meg a következő idényt a váci női kézilabdacsapat, György László szerint jó korban lévő, jól edzhető játékosokkal dolgozhat.

Jet-skizéssel adta meg az alaphangot az idénynek a váci női kézilabdacsapat, a jó hangulatú eseményen bemutatkozott a szurkolóknak az együttes öt új játékosa. A Vác az előző idényben, még Horváth Roland irányításával az ötödik helyen végzett, így indulhat az Európa-liga selejtezőjében. A következő kiírásban már György László ül le a kispadra, aki tíz éve a dunaújvárosiakkal EHF-kupát nyert.

„Az elmúlt idény sikereihez gratulálok, ha kivesszük a Győrt és a Ferencvárost, akkor ez a csapat az erőviszonyokat tekintve a Debrecen és az Esztergom mögött harmadik lett a bajnokságban, ami több mint dicséretes – fogalmazott György László. – Ehhez a nívóhoz szeretnénk tartani magunkat. A keretünk megváltozott, két hete kezdtük a felkészülést, még az út elején járunk, ismerkedünk. Fiatal a csapatunk, az átlagéletkorunk 22.5 év, jól edzhető, jó korban lévő játékosaink vannak. Meg kell találni egy olyan rutinos és erős magot, amely köré kell építeni a fiatalokat. A lényeg, hogy a kitartás, az akarat, a szorgalom és az alázat meglegyen, a rajtunk lévő mez arra kötelez, hogy mindent megtegyünk.”

Németh András szakmai igazgató szerint az adott lehetőségekből kihozták a maximumot.

„A korábbi edzővel másképp láttuk a fiatalok szerepeltetését, az eredmény végül őt igazolta. A mi utunk viszont a saját és kallódó tehetségek beépítése, akik később továbbléphetnek nemzetközi szinten is számottevő csapatokhoz. Tetszik a keretünk összetétele, sok olyan játékosunk van, akikben jelentős fantáziát látok.”

Kirsner Erika klubelnök hozzátette, a stabilitásra törekszenek a következő idényben. 

VÁCI NKSE 2026–2027
Érkezett: Keceli-Mészáros Renáta (irányító, Győr – kölcsönbe), Paróczy Sára (beálló, Érd), Poczetnyik Luca (balátlövő, Kisvárda), Szeberényi Flóra (jobbátlövő), Török Fanni (balszélső, mindkettő Szombathelyi KKA)
Távozott: Afentaler Sára (jobbátlövő, Corona Brasov, román), Csíkos Luca (balátlövő, FTC), Kurucz Aida (irányító, MTK Budapest), Pelczéder Orsolya (balszélső, visszavonult), Such Nelli (jobbszélső, ?), Varga Emőke (beálló, Brasov)

 

Legfrissebb hírek

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
3 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézilabda NB I: távozik a Mosonmagyaróvár német jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.07.16. 13:24

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42