Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Nádudvaron született, a kisvárosban, ahonnan számos remek kézilabdázó karrierje indult el. Hornyák Dóra útja is a negyvenszer húszas pályára vezetett. Nagybátyja a fiúknál edzősködött, és Dodó (ahogyan sportági berkekben is becézik) már hatévesen ott volt a gyakorlásokon. Aztán Győrvári Viktor szólt neki, hogy járjon edzésre a lányok közé, ezzel el is dőlt a sorsa. Innen került Debrecenbe, még meg sem melegedett a Loki utánpótlásában, amikor bedobták a mély vízbe. A Vasas volt az ellenfél a Hódos Imre Sportcsarnokban, amikor 2006. szeptember 16-án bekerült a felnőttcsapat keretébe és Bíró Imre pályára is küldte az akkor 14 éves, 7 hónapos és 23 napos ifjú hölgyet, ami gyakorlatilag megdönthetetlen rekordnak tűnik az élvonalban.

„Még általános iskolás voltam, amikor válaszút elé kerültem, hiszen a Győr és a Debrecen is hívott – emlékezett vissza a kezdetekre Hornyák Dóra. – Először azt mondtam, hogy Győrbe megyek, az is mellette szólt, hogy a nagybátyám, Hornyák Lajos akkor került az ETO-hoz utánpótlásedzőnek. Aztán egyik este azt mondtam a szüleimnek, hogy nem szeretnék olyan messzire menni, elszakadni a családomtól, így végül Debrecenbe kerültem. A Lokiban nagyon hamar jött a bemutatkozás a felnőttek között, de bármennyire furcsa, alig emlékszem valamire az első meccsemről. Emléknek persze örökre megmarad, hiszen a búcsúzásomkor megkaptam bekeretezve a Nemzeti Sportban megjelent cikket, amely a meccs után készült. És ami a legfontosabb, onnantól azért hál’ Istennek felfelé vitt az utam.”     

Ahogy teltek az évek, úgy lett egyre meghatározóbb láncszeme Hornyák Dóra a debreceniek játékának. A 2008–2009-es idényben – tehát 16-17 évesen – már a csapat alapembere volt, 25 mérkőzésen 110 gólt szerzett. A lassan felnőtté érő játékos részese lehetett a csapat két ETO elleni bajnoki döntőjének, és tagja volt a 2010–2011-es kiírásban a Bajnokok Ligájában szereplő együttesnek.  Aztán 2011 őszén valami eltört.  A csapatot üzemeltető kft. többségi tulajdonosa csődöt jelentett, mindenki szabadon igazolhatóvá vált, így néhány hét leforgása alatt 11 válogatott kézilabdázó hagyta el Debrecent. A még mindig csak 19 éves játékos Veszprémben kötött ki a nagy terveket szövögető és éppen alakulófélben lévő helyi csapatnál.

„Nem volt könnyű elmenni, de olyan volt a helyzet, amelyben lépni kellett – beszélt a távozásról Hornyák. – Mindenki tudja, hogy mi volt a váltás oka, azt is, hogy menni kellett. Az egyetlen, amit bánok, hogy az akkori edzőmmel, Köstner Vili bácsival nem békésen váltak el útjaink, ami nagyon sokáig bántott. De bárhol is voltam, mindig nagyon-nagyon jó szívvel jöttem vissza Debrecenbe, és hála Istennek, Vili bácsival is megbeszéltük a konfliktusunkat, hogy kinek mi és mennyire fájt, azóta pedig nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Nem tudom, hogy jó irányba indultam-e el, nyilván lehetett volna más választásom is, de akkor ez volt a legkézenfekvőbb, úgyhogy mondjuk azt, hogy igen, jól döntöttem.” 

A veszprémi kaland nem tartott sokáig, a 2012–2013-as idényt már a Győr játékosaként kezdte el, érkezése meghozta az áttörést a Rába-partiaknak. A világklasszisokkal teletűzdelt zöld-fehér csapatban persze csak részfeladatokat kapott a még mindig nagyon fiatal játékos, ám az mindenképpen tény, hogy sorozatban hat sikertelen próbálkozást követően – négyszer az elődöntőben, kétszer a fináléban bukott el a győri együttes –, a nádudvari játékos érkezése után kétszer is megnyerte az áhított BL-trófeát. Ráadásul egy csapatban játszhatott legjobb barátnőjével, Kovacsics Anikóval.

„Kovacsics Anikóval már a korosztályos válogatottakban is együtt játszottunk, megmaradtunk egymás mellett, mint szobatársak, mint legjobb barátnők. Még ha nem is beszélünk mindennap, ha bármelyikünknek problémája akad, fordulhatunk egymáshoz, mert tényleg bármiben tudunk segíteni a másiknak. Elmúltak az évek, már nem a kézilabda köt minket össze, hanem a gyerekek, de a barátság megmaradt és meg is marad.  Fontos, hogy csapattársak lehettünk Győrben, persze az is, hogy világsztárokkal edzhettem, játszhattam. És persze nyertünk két Bajnokok Ligáját, ami hatalmas siker a pályafutásomban. Tudom, hogy nem sok időt tölthettem a pályán, de mindig azt szoktam mondani, hogy ezt már senki sem veszi el tőlem.”     

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a két Győrben töltött évéből kihozta a maximumot, hiszen mindkét évben mindent (BL, bajnokság, Magyar Kupa) megnyert. Győrből Vácra, majd onnan a Ferencvároshoz vezetett az útja, mindenhol olyan edzőkkel dolgozhatott együtt, akiktől érdemes volt tanulni

„Nagyon sok edzőm volt, mindegyikük külön egyéniség – beszélt mestereiről Hornyák Dóra. – Köstner Vilmost szerintem senkinek sem kell bemutatni. Ahogy belépett a negyvenszer húszas pályára, ezer fokon égett, kőkemény volt, de az edzések után mindent meg lehetett vele beszélni. Vili bácsi ellentéte volt Ambros Martín a nyugodtságával. Ambros egyébként szerette volna, ha Győrben maradok, de nekem annyi idősen nem volt opció, hogy a kispadon üljek. Dolgoztam Vácon Konkoly Csabával, aki szintén a kőkemény munka híve volt, de ő is kiváló szakember. Aztán megkeresett a Fradi, pontosabban Elek Gábor. Kicsit félve érkeztem a Népligetbe, hiszen más célokért kellett harcolnunk, mint Vácon. Sokat hallottam Gáborról, előzetesen voltak vele kapcsolatban félelmeim. Aztán megismertem, és teljes nyugalommal tudtam pályára lépni, azzal az érzéssel, hogy mindent elmondott nekünk lépésről lépésre. Köstner Vilmos mellett talán neki köszönhetem, hogy azzá lettem, aki vagyok.”     

Aztán jött a visszatérés! Majd egy évtizedes „csavargás” után, immár édesanyaként lett újra Loki-játékos. A koronavírus-járvány kellős közepén érkezett – nem levezetni.

 „Az mindig is egyértelmű volt, hogy ott szeretném abbahagyni a kézilabdát, ahol a történet kezdődött, Debrecenben – tért ki a visszatérésre a DVSC színei­ben 300 meccset vívó kézilabdázó. – Akkor már megszületett Bendi és vele együtt a döntés is, hogy újra DVSC-játékos leszek. Beszéltem a klub első emberével, Ábrók Zsolttal és Köstner Vilmossal, mert milyen érdekes, csakúgy, mint a távozásom idején, 2020-ban is ő volt a vezetőedző. Felvázolták a célokat, inspiráló volt a klubban folyó tudatos építkezés, így nem sokat hezitáltam. Nem gondoltam volna, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepelhetek, de ahogy Zsolt beszélt róla, elhittem, és valósággá vált. Szerettem volna úgy befejezni, hogy kerek legyen a pályafutásom, és nem csak a huszadik első osztályú idényre gondolok. Az előző év vége felé éreztem, talán ideje most már elgondolkodni, hogyan tovább. Nem feltétlenül a testem fáradt el, azt éreztem, hogy nem akarom ezt már tovább csinálni, elég volt, és szeretnék már más irányba nyitni. Nem volt könnyű a búcsú. Előbb az utolsó előtti fordulóban, a Győr elleni hazai meccsen köszöntem el a debreceni közönségtől, aztán Kozármislenyben jött az utolsó fellépés. Köszönettel tartozom az edzőimnek, Szilágyi Zoltánnak és Kudor Kittinek, hogy lehetőséget kaptam és gólokkal búcsúzhattam el. Bevallom, lepergett előttem életem filmje, amikor az ETO ellen, a sokadik kihagyott hetesünk után szóltak, hogy én lövöm a következő büntetőt. »Kitti, mit kell lőni?« Kérdeztem. »Gólt.« Válaszolta mosolyogva pályaedzőnk. Bement…”

NÉVJEGY: HORNYÁK DÓRA
Született: 1992. január 24., Debrecen
Magasság/testsúly: 176 cm/70 kg
Posztja: átlövő
Klubjai: Nádudvar VSE (2002–2006), DVSC (2006–2011, 2020–2026), Veszprém Barabás KC (2011–2012), Győri ETO KC (2012–2014), Váci NKSE (2014–2015), FTC (2015–2020)
Válogatottság/gól: 39/56
Eredményei: vb-11. (2015), Eb-11. (2022), Eb-12. (2016), 2x junior-vb-5. (2008, 2010), junior Eb-2. (2009), 2x Bajnokok Ligája-győztes (2013, 2014), 2x magyar bajnok (2013, 2014), 3x Magyar Kupa-győztes (2013, 2014, 2017)