Kézilabda: a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről álmodik az FTC új szerzeménye

T. Z.T. Z.
2026.07.27. 11:35
null
Lysa Tchaptchet (Fotó: fradi.hu)
Izgalmas nyár van a Ferencváros női kézilabdacsapatának új szerzeménye, Lysa Tchaptchet mögött. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes spanyol válogatott beálló a klub hivatalos honlapjának beszélt élményeiről.

„Boldog vagyok, hogy a csapat része lehetek. Már nagyon vártam, hogy itt legyek, és az edzőközpont, a Fradi-komplexum igazán lenyűgözött. Egyszerűen csodálatos a csarnok, az öltözőnk, minden, úgy látom, hogy professzionális körülmények fogadnak bennünket” – kezdte a Ferencváros hivatalos honlapjának adott interjúját Lysa Tchaptchet.

A kameruni születésű játékos ötéves kora óta Spanyolországban él, s elmondása szerint a nyáron volt ideje, hogy mindkét „otthonát” meglátogassa: „Már négy éve nem jártam Kamerunban, pedig mindig mondom is magamnak, hogy gyakrabban kellene mennem. Nagyon jó volt a családommal lenni, és pár barátommal is találkoztam. Szerveztünk egy kis kézilabdatornát is, amire nagyon büszke vagyok. Minden nagyon jól sikerült, imádok Kamerunba járni, és remélem, hogy a jövőben gyakrabban eljutok.”

Tchaptchet a nyári pamplonai élményeit is felidézte az interjúban, köztük a híres bikafuttatást, amelyet nem hagyhatott ki: „Spanyolul San Fermínnek hívjuk. Ez nagyon különleges időszak az évben számunkra, az összes pamplonai ember számára, imádunk ott lenni, körülnézni, és természetesen szórakozni, bulizni egy kicsit. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jöjjön el, és tapasztalja meg.”

A világklasszis beálló elmondta, hogy legfőbb célja bejutni a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe: 

Ezzel a csapattal lehet nagyot álmodni, megvan a keretben a potenciál és a tehetség ahhoz, hogy minden egyes döntőbe bejusson. Nagyon szeretném látni a Fradi-szurkolókat az MVM Dome-ban, ez az álmom erre a szezonra, megvan hozzá a csapatunk, és küzdeni fogunk érte, az biztos.

„A lányok fantasztikusak, kedvesen fogadtak – beszélt első napjairól a zöld-fehérek új szerzeménye. – Ezt a néhány napot igazán élveztük, padeleztünk egy kicsit, meg felméréseken, teszteken vettünk részt, ami persze nem a legizgalmasabb része a munkának.”

Mint az interjú végén elmondta, már nemcsak hallott a ferencvárosi szurkolókról, de tapasztalta is, hogy milyen hangulatot tudnak kelteni a csarnokban: „Nemcsak hallottam róluk: láttam is őket, amikor a Fradi ellen játszottam. Tényleg csodálatos, elképesztő hangulatot teremtenek. Nagyon várom már a találkozást velük, büszke vagyok rá, hogy ettől a szezontól értük és ezért a csapatért játszom.”

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21