Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2026.08.12. 14:09
null
Hadfi Gréta (Fotó: Alba Fehérvár KC)
Az előző idényt 207 védéssel zárta a fehérváriak kapusa, akiben így is maradt hiányérzet. Hadfi Gréta beszélt lapunknak kínai élményeiről, a statisztikákról, valamint a céljairól is.

– Túl vannak a felkészülési időszak közepén. Milyen a hangulat most a csapatnál?
– Nagyon jó – vágta rá mosolyogva és határozottan Hadfi Gréta, az Alba Fehérvár KC kapusa. – Őszintén szólva ez speciális alapozás, hiszen csodás helyen kezdtük a felkészülést. Sűrűek a hetek, nincs időnk azzal foglalkozni, mennyire terhelő, mert szerintem kifejezetten intenzív, számos helyszínen zajlik, jó néhány edzőmérkőzéssel megtűzdelve. Már nagyon várjuk a rajtot, hogy legyen egyfajta ritmusa a heteknek, de ez a periódus is szépen alakul.

– Említette a különleges helyszínt, Kínába azért nem gyakran szerveznek edzőtábort. Két hetet töltött Ázsiában, milyen élményekkel tért haza?
– Őszinte leszek, még most sem tudtam igazán feldolgozni, hogy hol volt szerencsénk járni. Elképesztően nagy élményt jelentett mindenkinek, egyúttal építette is a csapatot, így maximálisan elérte a célját. Olyan helyen és olyan emberek között járhattunk, olyan élmények értek, amelyek átértékeltették velünk azt, miben létezünk, milyen kultúra vesz körül minket és őket.

– Mi gyakorolta a legnagyobb hatást önre?
– Az, hogy milyen segítőkészen és kedvesen álltak hozzánk. Láttam a szemükben a csillogást és a folyamatos mosolygást. Jó volt velük közösen edzeni, étkezni és a szabadidős programok is jól alakultak. Egy olyan segítőkész, rendszerető néphez volt szerencsénk, amelyet nagy élmény volt megismerni.

–  Az előző idényük is jól alakult, végül a hatodik helyen zártak, kevéssel lemaradva a nemzetközi kupaindulást érő pozícióról. Utólag hogyan tekint vissza az idényre?
– A jó szereplésünk és az eredmények a munka gyümölcsei. Reális a helyünk a tabellán, nyilván személy szerint és az egész csapatot illetően is maradt bennem, bennünk hiányérzet. Mindig lehetne jobb és még jobb, de ezen kell dolgoznunk a következő évadban. Nem lesz egyszerű, ugyanakkor pozitívan vágunk neki.

– A hazai sportági szövetség statisztikái alapján 207 lövést hárított az előző idényben – ez a legtöbb a teljes élvonalban. Emellett még hét gólt is szerzett. Figyeli ezeket a számokat?
– Kritikus vagyok magammal szemben, szerintem minden sportolónak reflektívnek kell lennie ilyen tekintetben. Nem követem nyomon ezeket a számokat, hiszen ha nyerünk, akkor mindegy, milyen százalékos hatékonysággal védtem, a lényeg a győzelem. Ugyanakkor nyilván fontosak is ezek a statisztikák és az is, hogy az ember felülmúlja magát folyamatosan.

– Ha előretekintünk, mi a csapat célja a következő évadban?
– Kimondhatjuk, hogy a lécet, amit az elmúlt évek során egyre magasabbra tettünk, mindenképp ezen a szinten tartanánk vagy még feljebb is emelnénk. Ezen dolgozunk, valamint elkerülnénk a hullámvölgyeket és stabilabb teljesítményre törekednénk. Abban bízom, hogy beérik a munka és ezt sikerül elérni.

– Egyéni célok?
– Fejlődni és minél több hasznos időt tölteni a pályán, hogy hozzájárulhassak a csapat jó eredményeihez.

– A címeres mezről szokott álmodni?
– Természetesen igen, azt gondolom, minden sportolónak ez az álma. Remélem, egyszer elérem ezt a szintet és megtapasztalom, milyen érzés a válogatottban szerepelni, ugyanis ezért dolgozom napról napra.


Előbb mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, mint az élvonalban

Hadfi Gréta 16 évesen, még az FTC játékosaként a Rosztov-Don elleni negyeddöntő visszavágóján mutatkozott be a Bajnokok Ligájában. Nem is akárhogyan: Bíró Blanka ugyanis jelezte a harmadik hétméteresnél, hogy csere lesz, a fiatal Hadfi pedig fejjel hárította a montenegrói klasszis, Katarina Bulatovics büntetőjét, akit aztán ki is állítottak.

„Meglepett egyébként, ahogy reagáltam, mert azt hittem, kezem-lábam remeg majd, ezzel szemben olyan jó érzés volt ott lenni, hogy teljesen ki tudtam zárni a rengeteg nézőt, a szurkolást, a zenét, szóval a teljes külvilágot. Visszahúzott felső lövésre számítottam tőle, tudva, hogy azokat nagyon szereti lőni, és hogy nem vagyok magas – aztán szépen belenéztem. A meccs végén odajött, megölelt, kérdezte, hogy rendben vagyok-e, hihetetlen érzés volt, óriási sportember” – fogalmazott a 2018. áprilisi mérkőzést követően csapata honlapjának. Azt megelőzően a felnőttek között csupán az NB I B-ben kapott lehetőséget.

A salgótarjáni születésű kapus strandkézilabdában ifjúsági világ- és Európa-bajnok volt, 2018-ban pedig bronzérmes lett az ifjúsági olimpián. Szerepelt Érden, Vácon és Mosonmagyaróváron is, 2024 nyara óta erősíti a székesfehérváriakat.

Fotó: Nemzeti Sport

 

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07