Vass Sándor: 80!

Kedden tölti be a nyolcvanadik életévét Vass Sándor 149-szeres válogatott kézilabdázó, korábbi férfi szövetségi kapitány, aki játékosként, edzőként és sportvezetőként is sokat tett a sportágért itthon és Ausztriában is.
A Budapesten született kiváló átlövő az Elektromos SE színeiben három magyar bajnokságot és két MNK-t nyert, 1969-ben élvonalbeli gólkirály, 1971-ben az év kézilabdázója volt. A nemzeti együttesben 1967 júliusa és 1980 júliusa között lépett pályára egy híján másfélszáz alkalommal, tagja volt az 1972-es müncheni olimpián 8., nyolc évvel később a moszkvai ötkarikás játékokon 4. helyezett nemzeti csapatnak, illetve az 1970-ben világbajnoki 8., 1974-ben vb-7. együttesnek. 1980-ban az osztrák Grazhoz szerződött, játékosként és – két időszakban összesen 11 évig – edzőként szolgálta a klubot, egy évig irányította a bécsi Hypo női csapatát is, 1982 és 1989 között az osztrák férfi, 1989 és 1991 között az osztrák női válogatott szövetségi kapitánya volt, hétszer nyert bajnokságot Ausztriában, egyszer női BEK-et. 1996-ban tért haza a Veszprém férfiegyütteséhez, amellyel egyetlen idényében bajnok lett és KEK-döntőbe jutott, majd 1997 és 1999 között a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki negyedik és Európa-bajnoki 6. hely fűződött a nevéhez. 2004 és 2011 között a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnökeként dolgozott, 2024-ben az MKSZ Török Bódog-életműdíjjal tüntette ki.
„Mondjam, mi volt a hetvenesen? Százhatvan ember. Budapesten most nagyon nagy ünneplés nem lesz, a szűk baráti kör, a grazi meg a szokásos: egy összejövetel a játékosokkal és a vezetőkkel, a két ünnepségen azért összejövünk szépen most is – mondta az ünnepelt, aki a tőle megszokott őszinteséggel beszélt a kerek évfordulóról. – Csúnyán beszélni lehet? Mert k…a jól vagyok! Mindennel nagyon meg vagyok elégedve. A számvetés már megtörtént a rólam készült könyvben, ami elég volt, le van zárva, valamit jól csináltam, van, amit rosszul. Foglalkozom a kézilabdával, de már csak mint kritikus, viszont röviden nem lehet róla beszélni.”
A korábbi szövetségi kapitánnyal azért címszavakban érintettük a sportág és a férfiszakág jelenlegi helyzetét. Szerinte a felnőtt nemzeti együttes élére frissen kinevezett Sótonyi László a néhány héttel ezelőtt megnyert korosztályos Európa-bajnokságon nagyon jó dolgokat mutatott a juniorválogatottal.
„Az a legnagyobb baj, hogy tele vagyunk külföldi játékosokkal és edzőkkel, ez a halálom, meg az, ha azt mondogatják, kellenek a rutinos kézilabdázók – folytatta Vass. – De egy játékos mikor lesz rutinos? Ha foglalkoztatják. Ha a fiatal nem látja a fejlődése útját, akkor egyszerűen megunja és elmegy a francba, ezért ellene vagyok annak, amikor egy kapitány azt mondja, hogy hülyeséget csinált, de ugyanezt fogja tenni legközelebb is. Hát ez mégis milyen válasz? Sótonyi László a játékosom volt, megmondtam neki is a véleményemet: tudja nagyon jól, hogy amit ő csinál, az az ő dolga, aztán vagy meghallgat engem vagy nem. Nem mondom, hogy csak az a jó út, amit én mondok, ha jobbat tud, csinálja azt, de a fiataloknak időt kell adni, ez igaz a szövetségre is, hogy beleverjék a tudást ezekbe a gyerekekbe.”
Vass Sándor is jelölt, a szurkolók rá is szavazhatnak, hogy augusztus végén ki kerüljön be a férfi játékosok kategóriában a sportági Hírességek Csarnokába. 2025-ben Egy zseni száz élete címmel életrajzi könyv jelent meg róla Lantos Gábor tollából.

Elísson játékára hetekig nem számíthat a Veszprém







