Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Nem túlzás azt állítani a One Veszprém HC férfi kézilabdacsapatának három új klasszis igazolásáról, a kapus Emil Nielsenről, a beálló Lukas Jörgensenről és a magyar válogatott jobbszélsőről, Imre Bencéről, hogy ők lehetnek a három hiányzó láncszem. Érkezésük után ugyanis nem lehet kifogás, az Építőknek a hazai hegemónia mellett újra a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében a helye – ahol egyénként 2022-ben járt legutóbb. Ez egyénként kimondott cél is.
„Egyértelmű, hogy a három érkező megadhatja azt, amire szükségünk van, elég, ha csak a kapusra gondolunk, vele mindenképpen erősebb lett a csapat – mondta a Nemzeti Sportnak Xavier Pascual, a Veszprém edzője. – Az mindenképpen előny, hogy az előző idényhez képest nem változott sokat a keret, egy évvel ezelőtt például nagyon megbonyolította a helyzetet a sok új érkező játékos. Most viszont nem kell új csapatot építeni, a játékmodell szinte ugyanaz maradt, és remélem, hogy három hét múlva készen állunk a magyar Szuperkupára.”
Az előző évadban a célok ugyanazok voltak, mint most (magyar bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, BL négyes döntő), de a stratégia más volt. A szakmai stáb akkor még arra törekedett, hogy a csapat a tavasz végére legyen a leginkább felkészült, ami nem volt könnyű azok után, hogy nyolc-kilenc új játékossal indították az idényt. Most csak hárman vannak, a kapus beépítésével nem lehet nagy gond, hiszen neki csak annyi a dolga, hogy jól védjen, Jörgensen felépülésére pedig novemberig várni kell.

„Megváltozott a Bajnokok Ligája lebonyolítása is, az idény elejétől készen kell állnunk, ami jó is, meg nem is – fogalmazott a spanyol szakember. – Különösen novemberben és decemberben lesz nehéz, mert ha továbbjutunk a csoportkörből, idén még négy mérkőzésünk lesz a Bajnokok Ligája középdöntőjében, aztán a januári világbajnokság után visszajönnek a srácok, és március végére már ki is derül, bejutunk-e a kölni négyes döntőbe, vagy sem. Emiatt újra kellett terveznünk mindent, mert bizonyos meccseken már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk. Már a Füchse Berlin, az FC Porto és a Partizan ellen is gyűjtenünk kell a pontokat, mert csak az első kettő jut tovább a csoportból, a csapatnak teljes erőbedobással kell játszania. Nem veszíthetünk el egyetlen mérkőzést sem, mert már egynek is közvetlen hatása lehet a későbbi BL-szereplésre.”
A magyar kézilabda és Veszprém összefüggésében az előttünk álló idény egyik legizgalmasabb kérdése az lehet, hogy mekkora szerepet kap majd Gáncs-Pető Máté a bal szélen, hiszen a nyáron távozó izlandi Bjarki Már Elísson helyére nem érkezett senki, a poszton így csak ő és a francia Hugo Descat van a keretben. Pascual szerint egyébként nem is az a kérdés, hogy a játékos 18 vagy 35 éves, hanem hogy elég jó-e? Márpedig Gáncs-Pető szerinte mindenképpen az.
„Kezdettől fogva nagyon bíztam benne, ennek megfelelően sok lehetőséget adtam neki. Szuper balszélső lehet belőle, fantasztikus tulajdonságai vannak, okos, harcol, jól ugrik, remekül lő, és jól tud védekezni is, aki már többször bizonyította, hogy számíthatunk rá. A problémát most már abban látom, hogy játékidőre van szüksége a fontos mecseken is, és azokon is bizonyítania kell. Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy a feljődése töretlen legyen. Nem lehet ész nélkül betenni minden meccsen, mert egy vereség után mindenkit elővesznek, nemcsak az edzőket, hanem a játékosokat is, és akárcsak egy nagy siker, ez is hatással van az önbizalomra” – tette hozzá Xavier Pacual.
A One Veszprém HC együttese augusztus 12-én edzőtáborozni indul Spanyolországba, ahol két nemzetközi tornán is részt vesz.
| ONE VESZPRÉM HC, 2026–2027 |
| ÉRKEZETT: Emil Nielsen (kapus, dán, Barca, spanyol), Imre Bence (jobbszélső, THW Kiel, német), Lukas Jörgensen (beálló, dán, SG Flensburg-Handewitt, német). TÁVOZOTT: Bjarki Már Elísson (balszélső, izlandi, PSG, francia), Gasper Marguc (jobbszélső, szlovén, RK Celje, szlovén), Molnár Robin (balszélső, Mol Tatabánya), Mikler Krisztián (kapus, He-Do B. Braun Gyöngyös), Nagy Benedek (kapus, Atlético Valladolid), Rodrigo Corrales (kapus, spanyol, PSG, francia) |

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani







