Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2026.10.13. 14:09
null
Deli Ritának tetszik az idei Győr és a Ferencváros is (Fotó: NSO Tv)
A korábbi olimpiai ezüstérmes kézilabdázót kérdeztük a magyar BL-csapatok eddigi szerepléséről, először a hölgyekről, vagyis a Győrről és a Ferencvárosról beszélgettünk a SportTv szakértőjeként dolgozó szakembert. Deli Rita szerint a győriek csoportjában nincs kérdés, maximum az ETO és Metz sorrendjében, a másik ágon pedig jó nézni a ferencvárosiak letisztult játékát.

„Én a játékosoknál tapasztaltam, amikor edzősködtem, hogy van egy bizonytalansági időszak, amíg nem tudja akár a játékos, akár az edző, hogy mi lesz a sorsa, aztán amikor ennek vége, egy teljes megnyugvás jön egy felszabadultság. – válaszolta Deli Rita arra a kérdésre, hogy vajon milyen hatással lehet a ferencvárosiak játékára, hogy már most tudják, a vezetőedző jövő nyáron távozik. – És valahol én ezt érzem Jesper Jensenen is, hogy ez most már ki lett mondva, ez a sajtóban megjelent, nyilván ez nem tegnapelőtt dőlt el, amikor ez kijött a sajtóban. Innentől kezdve van egy ilyen nagyon-nagyon érdekes kémia az edző és a játékosai között. Nagyon letisztult Ferencváros látunk, és szerintem Jesper Jensenen is abszolút ezt lehet érezni. Úgyhogy komoly sikerek kapujában van szerintem a Ferencváros, mert jó nézni a játékát, jó azt a taktikusságot látni, azt a nagyon nem is csak az előre eltervezettséget látni, hanem a céltudatos és pontos taktikai megfontolásokat.”

Kézilabda
Tegnap, 10:18

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Jesper Jensen szerint Lysa Tchaptchet kiváló beállójátéka döntő fontosságú volt a franciák ellen.

 

Legfrissebb hírek

Dán edzőkeringő a Ferencváros női kézilabdacsapatánál

Kézilabda
4 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
Tegnap, 14:19

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
Tegnap, 13:55

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
Tegnap, 10:18

Nora Mörk nélkül kikapott Bukarestben az Esbjerg, már csak az FTC hibátlan a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.11. 18:10

Galéria: hatalmas csata után játszott döntetlent a Győr és a Metz

Kézilabda
2026.10.11. 13:12

Női kézilabda NB I: Székesfehérváron nyert az újonc MTK

Kézilabda
2026.10.10. 19:43

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32