Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2026.10.13. 11:57
null
Az izlandi Valur otthonában szerezheti meg első győzelmét a férfi kézilabda Európa-ligában a Tatabánya.

Egy hónapja még legyőzte a Szegedet, azóta viszont egyetlen mérkőzést sem nyert meg a Tatabánya, a Bányász a bajnokságban két döntetlen mellett egyszer kikapott, az Európa-ligában a Slovan és a Mors ellen is vesztesen hagyta el a pályát.

„Azt kérem a közönségünktől, legyen türelmes. Nagyon bízom ebben a csapatban, és tudom, hogy sokkal többre képes, később jobb lesz a teljesítménye. Nehéz a sorsolásunk az idény elején. Új együttesként erős ellenfelekkel szemben kell helytállnunk, és a nemzetközi sorsolásunk sem könnyű. Nem kifogásokat keresek: ezt a mérkőzést nem lett volna szabad elengednünk” – tekintett vissza a szombati, Szigetszentmiklós elleni döntetlenre Tóth Edmond, a csapat vezetőedzője a klub hivatalos felületén.

A következő feladat sem lesz könnyű, az izlandi Valur ellen az EL 3. fordulójában kedden Reykjavíkban szerepel a Bányász. Az északiak az első mérkőzésükön megverték a dán Mors-Thy együttesét, múlt kedden viszont kikaptak a Slovan vendégeként Ljubljanában.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT, 3. FORDULÓ
18.45: Mors-Thy Hb (dán)–RD LL Grosist Slovan (szlovén)
20.45: Valur (izlandi)–Mol Tatabánya KC (Tv: Sport1)

A csoport állása
1. Ljubljana 4 pont
2. Valur 2 pont (68–62)
3. Mors-Thy 2 pont (63–72)
4. Tatabánya 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi El: kikapott Dániában a Tatabánya

Kézilabda
2026.10.06. 20:38

Kulcsmeccs jön a Bányásznak a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.10.06. 09:08

Meglepően sima tatabányai vereség a férfi kézilabda Európa-liga nyitányán

Kézilabda
2026.09.30. 20:24

Egy szinttel feljebb bizonyíthat a Tatabánya kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.09.30. 13:47

A Tatabánya parázs meccsen legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I-ben!

Kézilabda
2026.09.13. 19:51

A bajnoki bronzérem megtartása a minimális cél Tatabányán

Kézilabda
2026.08.31. 18:15

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
2026.08.14. 18:43

Férfi kézi: izlandi, szlovén és dán ellenfelet kapott a Tatabánya az Európa-ligában

Kézilabda
2026.07.17. 11:32