A Győr korábbi sikeredzője szövetségi kapitány lett Katarban – hivatalos

A Katari Kézilabda-szövetség hétfő este jelentette be a kinevezést. Ambros Martín Veszelin Vujovicsot váltja a kispadon, aki a 2026-os Ázsiai Játékokon ezüstéremig vezette a nemzeti csapatot.
Az 58 éves spanyol szakember számára nem ismeretlen Katar, hiszen 2026 februárja óta az ország egyik élklubja, az Al-Duhail vezetőedzőjeként dolgozik, így a válogatott irányítását klubfeladatai mellett látja el.
Martín elsősorban a női kézilabdában ért el jelentős sikereket: a Győri Audi ETO vezetőedzőjeként négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban. Pályafutása során a román, az orosz és a spanyol női válogatottat is irányította, a katari férficsapat vezetése ugyanakkor új kihívást jelent számára.
A spanyol edző első feladata két, Szaúd-Arábia elleni felkészülési mérkőzés lesz. Ezeken felmérheti a keret állapotát, és megkezdheti saját taktikai elképzeléseinek átültetését a csapat játékába.
A legfontosabb feladat a 2027-es németországi világbajnokságra való felkészülés lesz. Katar az E-csoportba került, ahol Svédország, Norvégia és Görögország ellen lép pályára.








