
A júliusban kinevezett új szövetségi kapitány, Sótonyi László első keretébe bekerült néhány újonc, kimaradt több korábbi alapember, de a kapusposzton egyelőre nem történt változás: ezen a héten Palasics Kristófra, Bartucz Lászlóra és Nagy Benedekre számít a szakmai stáb.
Az MTI érdeklődésére Szathmári felidézte, hogy Sótonyival már a juniorválogatottnál is együtt dolgoztak. Ott nagyban meghatározó volt az ő szava a keret kialakításakor – a kapusok kapcsán –, de természetesen mindig megbeszélték, ki milyen formában van. „Egy kapus számára kevés, hogy edzésben van. Mindig nagyon fontos, hogy játsszon is” – jegyezte meg.
Májusban, a Szerbiával szemben elveszített világbajnoki selejtező időszakában Palasics és Bartucz sem kapott rendszeres játéklehetőséget német klubcsapatában, az MT Melsungenben. Ez jelenleg is így van, mindketten második számú kapusnak számítanak, Palasics a Melsungenben, Bartucz pedig a sereghajtó HSG Wetzlarban.
A kapusedző hozzátette, Nagy Benedek sok időt tölt a pályán a spanyol bajnokságban, és bár jó ideje tagja a válogatott bő keretének, még csak egy mérkőzésen védhetett. „Természetesen nyomon követjük, hogy mi van vele, annál is inkább, mert abban a csapatban játszik, amiben annak idején én is. Azt gondolom, itt van a helye, és megérdemelt a kerettagsága” – mesélte Szathmári, aki 1992 és 1995 között erősítette a spanyol Valladolidot.
Mint kifejtette, a közeljövőben felveszi a kapcsolatot David Pisonero vezetőedzővel, mert szeretné tudni, hogy neki mi a véleménye Nagyról, hogyan látja a fiatal kapus teljesítményét. Palasics kapcsán pozitívumként említette, hogy már az utánpótlásban is együtt dolgozott jó néhány mezőnyjátékossal, hiszen ő is tagja volt a 2023-ban világbajnoki ezüstérmes juniorválogatottnak.
A 2028-as kontinenstorna selejtezőjének első fordulójában Montenegró lesz a magyarok ellenfele csütörtökön Tatabányán, a második körben pedig Koszovó vendége lesz a válogatott vasárnap Urosevacban. A csoport negyedik tagja a Feröer-szigetek. Az első két helyezett, valamint a nyolc csoport legjobb négy harmadikja jut ki az Európa-bajnokságra.
A játékosként 302-szeres válogatott, olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett Szathmári szerint jó lett volna több idő a felkészülésre és legalább egy edzőmérkőzés az új szövetségi kapitány által irányított, megújult keret számára. „Ez most nem lehetséges, úgyhogy majd az edzésmunkájukon meglátjuk, ki milyen teljesítményt tud nyújtani, kinek milyen az egészségi állapota, és meglátjuk az ellenfelet is, hogy milyen stílusra van szükség Montenegróval szemben.”
Elárulta, szerinte a magyar keret jelenlegi három kapusa hasonló stílusban véd, ezért jó lenne egy alacsonyabb, robbanékonyabb, gyorsabb, más stílust képviselő játékos is a posztra. „Sajnos nem vagyunk ideális helyzetben, és nincs rá időnk, hogy próbálgassunk, hiszen csütörtökön már éles lövészet lesz, de azt gondolom, jól választottunk, mert tudom, hogy mindhárman szível-lélekkel dolgoznak, és igazi csapatmunkát végeznek” – mondta Palasicsról, Bartuczról és Nagyról.
Nagy Benedeknek tavaly ősszel csaknem két hónapot ki kellett hagynia, mert kettős ujjtörés miatt megoperálták. „Már fájdalom- és problémamentes, szóval a kézilabdában, a védésben nem gátol, de mint a legtöbb sérülésnek, még sajnos vannak utóhatásai” – mondta a Gyöngyös, a Tatabánya, a Veszprém és a német Balingen-Weilstetten korábbi játékosa.
Februárban jelentették be, hogy Nagy nyártól visszatér a Valladolidba, ahol 2024 tavaszán nyolc mérkőzés erejéig már szerepelt. Akkor átlagosan 12 védéssel zárt mérkőzésenként, ami harminc százalék feletti hatékonyságot jelentett. A helyzet most hasonló: nyolc forduló után 91 védésnél tart, ami 32 százalékot jelent, ráadásul ezzel vezeti a spanyol élvonal kapusrangsorát. Mint mondta, némileg őt is meglepte ez a remek kezdés.
„Azért is döntöttem a visszatérés mellett, mert ismertem a klubot és a szakmai a stábot, tehát tudtam, mire számíthatok.” Mint kifejtette, könnyebb volt számára a beilleszkedés, mintha idegen közegbe csöppent volna, de a ligában azóta cserélődtek csapatok, és egy egy új bajnoksághoz mindig hozzá kell szokni, főleg kapusként, mert Németország után a spanyol stílus teljesen más.
„Nagyon jó, fiatal csapatunk van, érzem, hogy bíznak bennem és megkapom a lehetőséget. Szerencsére eddig tudtam élni vele, és remélem, ez így is marad.” Mint mondta, arról egyelőre nem esett szó, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat Montenegró és Koszovó ellen, de bízik benne, hogy számára kedvező döntést hoz majd a szakmai stáb.
A FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Palasics Kristóf (MT Melsungen – Németország), Bartucz László (HSG Wetzlar – Németország), Nagy Benedek (Atlético Valladolid – Spanyolország)
Jobbszélsők: Imre Bence (ONE Veszprém HC), Szilágyi Benjámin (OTP Bank-PICK Szeged)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Ónodi-Jánoskúti Máté (USAM Nimes – Franciaország)
Irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Hanusz Egon (Cesson Rennes – Franciaország), Fazekas Máté (OTP Bank-PICK Szeged), Tóth Levente (MOL Tatabánya KC)
Beállók: Rosta Miklós (OTP Bank-PICK Szeged), Karai Miklós (MOL Tatabánya KC), Mészáros Máté (LIQUI MOLY NEKA)
Balátlövők: Győri Mátyás (ETO University HT), Ligetvári Patrik (ONE Veszprém HC), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock – Lengyelország), Lukács Péter (OTP Bank-PICK Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (ONE Veszprém HC), Krakovszki Bence (ETO University HT)
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, FÉRFIAK
1. forduló
November 4., szerda
20:00, Tórshavn: Feröer–Koszovó
November 5., csütörtök
18:00, Tatabánya: Magyarország–Montenegró
2. forduló
November 8., vasárnap
17:15, Ferizaj: Koszovó–Magyarország
18:00, Podgorica: Montenegró–Feröer
A magyar válogatott programja a további fordulókban
2027. március 10./11.: Feröer–Magyarország
2027. március 13./14.: Magyarország–Feröer
2027. május 5.: Montenegró–Magyarország
2027. május 9.: Magyarország–Koszovó









