Klub-vb: „Továbbra is Európában játszik az elit” – Filipe Luís

2025.06.30. 09:38
null
Filipe Luís szerint a futball krémje továbbra is Európában játszik (Fotó: Getty Images)
Miután csapata 4–2-es vereséggel búcsúzott a Bayern München ellenében az Egyesült Államokban zajló labdarúgó klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében, Filipe Luís, a Flamengo vezetőedzője kijelentette: a sportág krémje továbbra is Európában szerepel.

A dél-amerikaiak számára kijózanító, ugyanakkor dicséretesen őszinte nyilatkozatot adott a Bayern München ellen 4–2-re elvesztett klubvilágbajnoki nyolcaddöntő után a Flamengo vezetőedzője, Filipe Luís, aki csapatával a csoportkörben 3–1-re legyőzte a jóval magasabbra taksált Chelsea-t.

Az előzetes várakozás az volt, hogy az öreg kontinensről érkezett csapatok uralják majd a klubivlágbajnokságot, ehhez képest a csoportkör során többször is szenvedtek, miközben minden brazil együttes bejutott a kieséses szakaszba. A nyolcaddöntő aztán a Flamengo mellett a Botafogónak is a végállomást jelentette, igaz, utóbbi gárdát az ugyancsak brazil Palmeiras búcsúztatta. Rajtuk kívül még a Fluminense tagja a legjobb tizenhat mezőnyének.

„Óriási nyomást gyakorolnak az ellenfelükre. Nyolc-tíz játékossal jönnek rád – mondta a vasárnapi, Bayern elleni meccs után Filipe Luís. – Megérdemelten nyertek. A tervünk működött, helyzeteink is akadtak, de ők jobbak voltak nálunk. A futball elitje ellen játszunk.”

A szakember azt is megemlítette: ha Vinícius Júnior nem igazolt volna el tőlük a Real Madridhoz, akkor is a világ egyik legjobb játékosa lenne, de elkerülhetelen, hogy a hozzá hasonló tehetségek az öreg kontinensen kössenek ki.

„A dél-amerikai futballisták az elitben akarnak lenni és ott is vannak. Ha ma nyertünk volna, vagy az egész tornát megnyernénk, az sem változtatna a helyzeten. A realitás az, hogy ezek a csapatok magas minőséget képviselnek. A mi csapatainkban sok brazil játékos van, de a legjobbak az európai klubokban szerepelnek. Nekik jobb labdarúgóik vannak, ez tény” – fogalmazott.

 

 

Legfrissebb hírek

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 08:09

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24