Capellót meglepte, hogy a Juventus nem ismerte fel a Huijsenben rejlő tehetséget

T. Z.T. Z.
2025.07.01. 17:56
null
Úgy tűnik, Dean Huijsen szerződtetésével nagyot húzott a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Az olasz edzőlegenda, Fabio Capello egy interjúban kérdőre vonta a Juventust, amiért nem ismerte fel idejében a Dean Huijsenben rejlő potenciált. Mint ismert: a spanyol válogatott védő már a Real Madrid futballistája, pedig előtte a torinói klubnak is megvolt az esélye arra, hogy szerződtesse. A két csapat – mármint a Real Madrid és Juve – kedd este épp egymás ellen lép pályára a klubvilágbajnokságon.

„Meglepett, hogy a Juventus nem ismerte fel a srácban rejlő nyilvánvaló potenciált – kezdte a La Gazzetta dello Sportnak adott elemzését Fabio Capello, aki korábban edzőként a Real Madridot és a Juventust is irányította. – Nem lehetett elvárni Huijsentől, hogy hirtelen legyen jó játékos, de ha húszévesen már a Real Madridban játszik, akkor a Juvéban még jobban megállná a helyét.”

Mint ismert, Huijsen előbb a Juventus korosztályos csapataiban szerepelt, majd felkerült a felnőttcsapathoz, ám később kölcsönadták a Romának, aztán pedig a Bournemouth vásárolta meg a játékjogát. A nyáron szerződtette a Real Madrid, amelynek színeiben eddig fiatal korát meghazudtoló érettséggel játszik a klubvilágbajnokságon.

Capello nemcsak Huijsenről, hanem Kenan Yildizről is elmondta a véleményét a kedd esti Real Madrid–Juventus klubvilágbajnoki nyolcaddöntő előtt: „Yildiz birtokában van a bajnokok kvalitásának és alázatának. Real Madrid-szintű tehetség. A Juventusnak igaza volt abban, hogy megtartotta.”

A 79 éves olasz edzőlegenda a Real Madrid bivalyerősnek tűnő támadóalakzatáról is elmondta a véleményét: „Vinícius, Mbappé és Bellingham is három potenciális aranylabdás. Sokan mondták azt, hogy Ancelotti kizárólag az egyéni tehetségekre támaszkodott, valójában azonban csak ki tudta használni a játékosai tehetségét. Most majd meglátjuk, hogyan teljesít Xabi Alonso; minden bizonnyal megvan a személyisége ahhoz, hogy sikeres legyen Madridban” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
32 perce

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29