Rápihennek a döntőre

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2002.05.31. 02:21
Címkék
Szerda este már bajnokként ünnepelte kedvenceit a körmendi publikum. A Falco elleni elődöntő harmadik mecscsének sikeres megvívása (11183) után pezsgőt bontottak a szurkolók, és zúgott a kórus: "Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok! Persze a vasi kisváros szakértő publikuma is tudja, hogy a Paks elleni, három nyert mérkőzésig tartó finálé borzasztóan nehéz lesz, hogy csak egy érvet említsünk: maximális mérkőzésszám esetén az atomváros gárdája játszhat többször hazai pályán.
"Jól jött nekünk, hogy csak három találkozó kellett a Falco elleni továbbjutáshoz, hiszen így van időnk készülni a döntőre – fogalmazott Patonay Imre, a körmendiek trénere. – Bevallom, hosszabb párharcra számítottunk a szombathelyiek ellen, hiszen a negyeddöntőben a Debrecen ellen is alaposan megszenvedtünk a továbbjutásért. Az mindenesetre fontos, hogy nem rajtunk lesz a lelki teher, hiszen az eredeti cékitűzésünket már így is túlteljesítettük. Az elődöntőben talán az szólt mellettünk, hogy korábban négyszer is legyőztük ellenfelünket. Ezek után nagy csatában hoztuk az első meccset, majd idegenben is nyerni tudtunk. A harmadik mérkőzés első felében viszont katasztrofális százalékkal dobtunk, ebben a szakaszban Edmonson és Zsebe vitte a hátán a csapatot. A nagyszünet után aztán már Németh is belelendült, a többiek is elkapták a fonalat, s megggyőző fölénnyel diadalmaskodtunk.”A döntőbeli ellenfél edzője, Fodor Péter körmendi, s több olyan játékos is szerepel az Atomerőmű együttesében, aki Körmenden nőtt fel. "Mindenki, mindenkiről, mindent tud – mondta Patonay. – A rájátszásban elég egy jó meccs a sikerhez, egy-két kimagasló egyéni teljesítmény dönthet. A palánk alatt lehetünk hátrányban, hiszen nekünk nincsenek olyan magas játékosaink, mint az ellenfélnél a Czigler, Sitku páros. Ha sikerül őket kihoznunk a gyűrű környékéről, akkor lehet esélyünk.”
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
Zsebe szerint az első meccs kulcsfontosságú
A paksiak egyik kulcsembere, Mészáros Zalán kézsérülése miatt alighanem kihagyja majd a döntő első meccseit, s ez a körmendiek malmára hajthatja a vizet. "Zalán meghatározó játékos, jól fogja össze csapatát, s ha nem is dob mindig húsz-harminc pontot, vagánysága és szervezőkészsége sokat számít – fogalmazott a körmendi edző. – Az ASE nélküle is esélyesebb, de mindent megpróbálunk.”

A körmendiek harminchetedik évében járó bedobója, Zsebe Ferenc már az 1987-ben bajnokságot nyert körmendi csapatban is szerepelt, s bár többször is kacérkodott a visszavonulás gondolatával, mindig meggondolta magát. "Biztos nem jött jól a paksiaknak Mészáros sérülése, bár szerintem Fodor Marci helyettesíteni tudja a rutinos játékmestert – fogalmazott a körmendi szurkolók által Babának becézett játékos. – Mi játszhatunk az esélytelenebbek nyugalmával, s jó lenne, ha az első meccset Pakson meg tudnánk nyerni.” Ami Zsebe pályafutásának végét illeti: még nem nyugodhatnak meg az ellenfelek, hiszen a Körmend 10-ese folytatni akarja. "Ha a csapatnál úgy gondolják, hogy szükség van rám, napi egy edzéssel szívesen folytatnám – tekintett a jövőbe a játékos. – Ha viszont abbahagyom, egy aranyérem méltó befejezés lenne.”
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 perce

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
33 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
52 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája