Lee és Fodor Vadkakas lett

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2002.06.27. 21:17
Címkék
Fodor Márton és Patrick Lee Debrecenbe igazolt. Vagyis két kitűnő mezőnyemberrel erősödött a hajdúsági férficsapat, amely, mint B. Tóth Csaba klubelnök elmondta, mindenképpen szeretne előbbre lépni a következő bajnokságban a legutóbbiban megszerzett hetedik helyénél. Ha a Vadkakasok igazolnak még egy-két ilyen képességű játékost, szinte biztosak lehetnek a javulásban, amire tulajdonképpen már a Fodor, Lee kettős is garancia lehet. Illetve főleg utóbbi, aki az előző évadban az alapszakasz harmadik legjobb dobója volt a maga huszonhat pontos átlagával, a gólpasszok terén pedig senki sem tudta felülmúlni az ő 5.95-ös meccsenkénti asszisztmutatóját. A Dombóvárról érkező, 28 éves amerikai hátvéd remek párost alkothat a debreceniek kedvéért a bajnok Atomerőműt elhagyó kisebbik Fodor fivérrel, aki nagy lehetőséget kap azáltal, hogy valószínűleg ő lesz új állomáshelyén az első számú irányító.És ha már a paksiak szóba kerültek: a Vadkakasok elöljárói tárgyalásban voltak két másik atomos kosarassal, a center Czigler Lászlóval, és a négyes poszton bevethető Sitku Ernővel. "Azt mondták, ha nem maradnak az ASE-ban, hozzánk jönnek, de végül a paksi vezetőknek sikerült együtt tartaniuk az aranyérmes gárda gerincét” – mondta kissé szomorúan B. Tóth Csaba, aki azért hozzátette, természetesen Cziglerék visszautasítása nem vette el a kedvét a játékoskereséstől. Igaz, hogy eddig csak az Albacompba tartó Halm Rolland és a Dombóvárra szerződő Csaplár-Nagy Arnold távozása biztos, ám az elnök center és bedobó után kutat, méghozzá minden bizonnyal külföldön.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája