Ráthonyi edző bizakodó

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.29. 22:55
Címkék
Bár az elmúlt két évben nem mindig volt közönségvonzó a Debreceni Vadkakasok játéka, a bajnokság előtt megfogalmazott minimális célt elérte a gárda, és sikerült előbbre lépnie. Hogy most mi várható el az ismételten újjáformálódó, a régi-új vezetőedzővel, Ráthonyi Tamással készülő alakulattól? A csapatnak a legjobb nyolc közé kell kerülnie – szögezte le B. Tóth Csaba, az együttes ügyvezetője a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.Erre meg is van minden esély az edző szerint is, aki elmondta, úgy érzi, erősebb lett a csapat, ráadásul – és ez sem utolsó szempont – az újonnan igazolt játékosokért nem kellett csillagászati összegeket kifizetni. Az érkezettekkel kapcsolatban – Szejo Bukva Kaposvárról, Fodor Márton Paksról, Ledon Green Szegedről, Patrick Lee pedig Dombóvárról jött – Ráthonyi megjegyezte, hogy azért esett rájuk a választás, mert nemcsak képzett játékosok, hanem kiváló emberek is, vagyis biztosítva látszik a jó öltözői hangulat. Az pedig igen lényeges az együttes szereplése szempontjából. Megtudtuk még, hogy egy negyedik külföldi kosaras is tréningezik a kerettel. A huszonhét éves Badboni el-Safadi a napokban érkezett, és a debreceni egyetem ösztöndíjas hallgatója lesz. Az egyes és kettes poszton egyaránt bevethető libanoni származású játékos a norvég válogatott tagja, és valószínűleg elsősorban a debreceniek fiókcsapatában jut majd szerephez.A bajnoki rajtig jó néhány előkészületi mérkőzést vívnak a Vadkakasok, akik péntektől vasárnapig Aradon vesznek részt egy nemzetközi tornán, amelyen a házigazdákon kívül a temesváriak és a kecskemétiek lesznek érdekelve. Az aradiak szeptember 7-én és 8-án viszonozzák a látogatást. Szeptember 13. és 15. között a szolnoki Gösser-kupán a helyi Mol, a MAFC és a Kecskemét lesz az ellenfél, míg egy héttel később Debrecenben rendezik meg a hagyományos PannonPipe-kupát, amelyre a Szolnok mellett a jugoszláv OKK Beograd és az osztrák St. Pölten kapott meghívást.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik