NBA-hírek: Mourning befejezi?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2002.09.14. 20:48
Címkék
Orvosai szerint hamarosan bejelenti visszavonulását Alonzo Mourning, a Miami Heat veserendellenességben szenvedő centere. A hétszeres All Star-válogatott sztár állapota az elmúlt hetekben jelentősen rosszabbodott, ezért Mourning az idény elejét mindenképpen kihagyja. Az orvosok szerint azonban jobban tenné a 32 éves center, ha végleg felhagyna a kosárlabdázással.
A játékot már korábban befejező Bison Dele (alias Brian Williams) még mindig nem került elő azóta, hogy eltűnt a Csendes-óceánon. Az FBI időközben lépésre szánta el magát, körözést adott ki bátyja, Miles Dabord (alias Kevin Williams) ellen, akinek feltehetően köze van öccse eltűnéséhez. A Chicago Bulsszal 1997-ben bajnoki címet szerző Dele és két utasa legutóbb két hónappal ezelőtt jelentkezett Tahiti közeléből, amikor Hawaiira készültek. Dabord szeptember 5-én bátyja okmányaival próbált 152 ezer dollár értékű aranyat vásárolni Phoenixben, ezért őrizetbe vették. Néhány óra múlva azonban bűncselekmény hiányában szabadlábra került, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Dele Hakuna Matata nevű hajóját pénteken megtalálták üresen egy tahiti kikötőben, átfestve és Arabellára átkeresztelve.Emberrablásért öt év börtönbüntetésre ítélték Sylvester Willams egykori NBA-játékost. A 44 éves volt kosaras tavaly szeptemberben foglyul ejtett, és csaknem egy napig megkötözve tartott egy nőt, akit januárban ismét megtámadott, és megerőszakolt. Williams 1979-ben a New York Knicksben mutatkozott be az észak-amerikai profiligában, majd 1985-ig a Boston Celticsben játszott.
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
19 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
22 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
23 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik