Patrick Lee megmutatja magát

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2002.09.18. 22:34
Címkék
Az A-csoportos debreceni férficsapat korábbi névadó szponzora, a PannonPipe Műanyagipari Kft. évek óta hűséges támogatója a cívisváros kosárlabdaéletének. Ennek ékes bizonyítékaként e hét végén immár hetedik alkalommal rendezik meg Debrecenben a PannonPipe-kupa nemzetközi tornát, amelyre hagyományosan a felkészülési időszak vége felé kerül sor. Így a viadal jó erőfelmérő lesz a résztvevők számára. A házigazda Debreceni Vadkakasok mellett a bajnoki bronzérmes Szolnok, valamint az egyaránt jó erőkből álló horvát Slavonski Brod és a jugoszláv OKK Beograd gárdája küzd az elsőségért körmérkőzéses rendszerben. Az utóbbi alakulat arról nevezetes, hogy egykoron soraiban tudhatta Radivoj Koracsot, az egyik európai kupasorozat névadóját. A hajdúságiak vezetőedzője, Ráthonyi Tamás a szerdai sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy természetesen idén is győzelemre törnek – tavaly először végeztek az élen –, de nagyon nehéz dolguk lesz. Örvendetes, hogy combizomsérüléséből felépült a nyáron igazolt amerikai Patrick Lee. A pontgyáros az aradi tornán már szerepelt, de a hazai közönség előtt csak most mutatkozik be. A rendezők azt szeretnék, hogy minél többen szurkoljanak a Vadkakasoknak, ezért az érdeklődők ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseket, ám a kupa idején megvásárolhatók a bajnoki bérletek.
Legfrissebb hírek

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
7 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
23 perce

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
43 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
1 órája

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
1 órája

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik