Utolsóak a paksiak

S. T. R.S. T. R.
2002.10.09. 22:45
Címkék
Második mérkőzését is elveszítette a férfi Európai Bajnokok Kupájában érdekelt magyar együttes, az Atomerőmű. Az egy héttel korábbi vilniusi kiütés után kedden Kijevben már jobban tartották magukat a paksiak, ám a helyi gárda, valamint az egyhén szólva mostoha körülmények kifogtak a mieinken. A meccsről csak annyit, ahhoz, hogy az ukrán mezőnyemberek kedvükre tehették a dolgukat, nagyban hozzájárult a fehérorosz, cseh játékvezető-páros is. Tudniillik a sporik már-már arcpirítóan szem előtt tartották, hol van a meccs, s csak úgy szórták a személyi hibákat a vendégeknek. Így esett meg, hogy a 32. percben Mészáros Zalán és Rajkó Zsolt után Fodor Gergely is kénytelen volt kiszállni, azaz Fodor Péter edzőnek meglehetősen kevés bevethető kosarasa maradt. Ami a már említett körülményeket illeti, Kijevben tízfokos szállodai szobák és még ennél is hidegebb csarnok fogadta a magyar csapatot, vagyis csak remélni lehet, a (tor)túrának nem lesz kellemetlen utóhatása.
Férfi Európai Bajnokok Kupája
Északi konferencia, alapszakasz. 2. forduló. D-csoport: BK Kijev (ukrán)–Atomerômû SE 98–80, BC Himki (orosz)–Polonia Warszawa (lengyel) 80–89, Kalev Tallinn (észt)–Lietuvos Rytas (litván) 52–76. Az állás: 1. Lietuvos Rytas 4 pont (194–114), 2. Kijev 4 (185–152), 3. Himki 3 (171–148), 4. Warszawa 3 (161–167), 5. Tallinn 2 (111–167), 6. Atomerômû 2 (142–216)
Férfi Európai Bajnokok Kupája
Északi konferencia, alapszakasz. 2. forduló. D-csoport: BK Kijev (ukrán)–Atomerômû SE 98–80, BC Himki (orosz)–Polonia Warszawa (lengyel) 80–89, Kalev Tallinn (észt)–Lietuvos Rytas (litván) 52–76. Az állás: 1. Lietuvos Rytas 4 pont (194–114), 2. Kijev 4 (185–152), 3. Himki 3 (171–148), 4. Warszawa 3 (161–167), 5. Tallinn 2 (111–167), 6. Atomerômû 2 (142–216)
Két játéknap után a hatodik helyen találjuk a magyar bajnokot, ám szögezzük le gyorsan, a folytatás azért szebbnek ígérkezik. A sorsolásnak betudhatóan ugyanis a következő öt fordulóban Czigleréknek nem kell kimozdulniuk Paksról, és a jövő héten, majd egy hétre rá a csoport gyengébb együttesei jönnek. Sorrendben az orosz Himki Moszkva (ezt a gárdát az előző idényben oda-vissza verte az ASE), majd az észt Kalev Tallinn lép föl Magyarországon, a javításra tehát gyorsan lehetőség nyílik. Tegyük hozzá, ha a mieink nem tettek le a továbbjutásról – a csoport első két helyezettje folytathatja automatikusan –, nem csak ezt a két találkozót illene megnyerniük.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
6 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
7 órája