In memoriam Szilágyi Géza

Tanár Úrnak tisztelettel jelentem, osztálylétszám több ezer, hiányzik…A Tanár Úr.Sohasem tudtam volna elképzelni, Géza bácsi, hogy ne fogadnád a jelentést…Nem fogok a nekrológírók hibájába esni. Nem fogok tömjénezni, nem fogok ömlengeni. Valaki vagy ismert és akkor felesleges, aki meg nem ismert, annak úgysem tudnám visszaadni azt, amit a diákjaid, illetve az általad nevelt játékvezetők kaptak Tőled.Mesélni fogok. Mesélni egy olyan pedagógusról, akinél a vigyázzállás még vigyázzállást jelentett, egy olyan edzőről, akinél nem lehetett horgot dobni, mert azonnal lecserélte a nagyképű játékost, ha kihagyta a dobást, és egy olyan játékvezető-nevelőről, aki nemcsak a sípot nyújtotta át a frissen vizsgázónak, hanem elmondta azt is, mitől maradhat egész életében tisztességes. De ez titok, nem árulom el.Tudom, legbüszkébb az 1936-os, berlini olimpiai szereplésedre voltál. A Magyar Királyi Testnevelési Főiskola csapatát az ötkarikás játékok rendezői testnevelési bemutatóra hívták meg, a többi résztvevő nemzet hasonló iskoláival együtt. Az első helyet és a NOB oklevelét, illetve a Coubertin-díjat Szilágyi Géza tanársegéd éltornász közreműködésével a TF hódította el. És mi csak tátott szájjal figyeltünk csaknem negyven év múltán, amikor túl a hetvenen felmentél a korlátra, és bemutattad az akkori, saslengéssel fűszerezett szabadgyakorlatot. Leesett az állunk…Melbourne-ben, az olimpián nemzetközi kosárlabda-játékvezetőként egy szocialista ország játékosát kiállítottad. Azonnal hazarendeltek és eltiltottak minden sporttevékenységtől – halálodig vártad a rehabilitációt. Csak taníthattál az iskoládban és csak ott edzősködhettél. A Piarista Gimnáziumban – ahonnan mintegy ötvenesztendei tanítás után mentél nyugdíjba –, és ez a régi rendszerben nem számított jó pontnak. A hihetetlen nyomás, ami az egyházi iskoláknak kijutott, a kosárlabdában a személyed miatt még hatványozódott. És mégis nyertünk országos és budapesti bajnokságot is! Igen, itt találkoztunk. Te adtad a labdát a kezembe, majd tizenhat évesen a sípot is. Tanítványod volt Nobel-díjas tudós, miniszterelnök, belügyminiszter, igazságügyminiszter, egészségügyminiszter, sok-sok színész, zenész, mérnök, orvos. Teljes a paletta. Évekkel ezelőtt megalapítottam az iskolánkban a Szilágyi Géza Örökös Vándordíjat, amelyet minden esztendőben a legjobb játékos és tanuló érdemelhet ki. Amíg egészséged engedte, Te adtad át a serlegeket. És mindig könnyes volt a szemed…Berki Jancsival, az egykori kiváló kosárlabda-játékvezetővel – aki szintén a tanítványod volt – több évvel ezelőtt beszélgettem Rólad. Annak idején neki is, mint oly sokunknak a marsallbotról magyaráztál, és arról, hogy ki, mit kezd vele. Nem kérdés, hogy mi kinek is köszönhetjük azt a bizonyos marsallbotot.Géza bácsi, nyugodj békében!