Légióscsere Szolnokon is

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.11.22. 20:50
Címkék
Intenzíven használja ki a bajnoki szünetet a Mol Szolnok férficsapata, ugyanis a héten már letudott két felkészülési mérkőzést, pénteken pedig Szlovéniába utazott. Mint azt Zoran Martic, a Tisza-partiak vezetőedzője elárulta, sok gyakorlás vár a fiúkra, akik emellett három edzőmeccsen lépnek pályára a szomszédos országban. Ellenfelük lesz a sokszoros szlovén bajnok Union Olimpija Ljubljana, amely gárda mostanság az Euroligában vitézkedik, a másik két vetélytárs pedig a helyi A-liga harmadik helyén álló Helios Domzale, valamint a Pivovarna Lasko lesz. Mivel a térdsérüléssel bajlódó Kip Stone a szerdai edzésen már szerepelt, az amerikai irányító is a csapattal tartott, és szintén az utazó keret tagja lett Brian Stewart, akinek véget ért a tesztelése: a centerrel az évad végéig szóló megállapodást kötöttek a Mol Szolnok vezetői.Nem tartott viszont az olajosokkal Antanas Vilcinskas, a 213 centi magas litván center, aki egykoron hazája válogatottjában is megfordult. Az ő személyével kapcsolatban Nyerges Zsolt, a szolnoki férfiegyüttest működtető gazdasági társaság első embere a következőket mondta a Nemzeti Sportnak: "November harmincadikai hatállyal felbontottuk a vele kötött szerződést. Igaz, jól kezdett nálunk a játékos, de sajnos a felkészülés során megsérült, majd az elmúlt hat fordulóban bebizonyosodott, hogy a litván légiós képtelen megoldani centerproblémánkat. Mivel edzőnk, Zoran Martic a fiatal, jó adottságokkal rendelkező Stewart szerződtetését javasolta, ezt a megoldást választottuk.” Stewart lett tehát a piros-feketék új centere, aki 208 centi magas, az elmúlt évadban az egyik texasi egyetem soraiban pattogtatott, és akkor csapata harmadik legértékesebb játékosának számított. Szolnokon remélik, hogy a Molnál is megfelel majd a várakozásoknak.
Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
7 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
39 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
45 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
47 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik