Hírek a palánkok világából

2003.02.07. 22:13
Címkék
Sorra törlik a meccseket a járhatatlan utak miatt

BUDAPEST. Az MKOSZ versenybizottságától, valamint a ligák versenyirodájától azt a tájékoztatást kaptuk péntek délután, hogy a Debrecen–Körmend NB I A-s férfimérkőzés után további találkozókat töröltek a hét végi programból az utak járhatatlansága miatt. Elmaradt a péntekre kiírt BSE–Szekszárd női Magyar Kupa-negyeddöntő, amelynek új időpontja február 10. hétfő, és elmarad a szombatra kiírt ZTE–Szolnok bajnoki mérkőzés is az urak első osztályú pontvadászatából, amit a tervek szerint márcuis 5-én pótolnak. Úgy hírlik, kérdéses az ugyancsak szombaton esedékes Dombóvár–Atomerőmű összecsapás megrendezése is.

Végre fizetéshez jutottak a Postás kitartó játékosai

SOPRON. Információink szerint a Soproni Postás hónapok óta pénz nélkül tengődő kosarashölgyei végre fizetést kaptak a héten. A pénzösszeg, amit Ambrusék átvehettek, több forrásból tevődött össze, aztán remélhetőleg a megkezdett folyamat folytatódni is fog, vagyis törleszti tartozását a csapatot működtető cég a játékosnak. Újság az együttessel kapcsolatban az is, hogy még mindig nem tért vissza az Egyesült Államokból Sheila Lambert, aki édesapja betegsége miatt utazott vissza az elmúlt hét végén hazájába – jelentette tudósítónk, Weisz Ferenc.

Új idegenlégióst tesztel az Albacomp vezetősége

SZÉKESFEHÉRVÁR. Egyhetes próbajátékra érkezett Székesfehérvárra Andrej Lukjanec. A 34 esztendős, ukrán és szlovák állampolgárságú bedobó a szlovák Slovakofarma Pezinok együttesében szerzett hírnevet magának, e csapatban hét évadot húzott le, és ez alatt hat bajnoki aranyérmet nyert. A 202 centis Lukjanec a meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó amerikai Michael Hart helyét foglalhatja el, amennyiben elnyeri a fehérvári szakmai stáb tetszését. Nem kizárt egyébiránt, hogy az új szerzemény már vasárnap Szegeden bemutatkozik az Albacompban.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
49 perce

Fermín López duplázott, Álvarez három ziccert rontott

Spanyol labdarúgás
54 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
1 órája

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája