Visszajött a brazil sztár

Vágólapra másolva!
2003.02.10. 21:09
Címkék
Török Zoltán, a GYSEV-Orsi első embere egészen az utolsó pillanatig idegeskedett, hogy ne jöjjön közbe semmi, és ezúttal nem jött közbe semmi. Ez pedig azt jelenti, hogy megjött, pontosabban visszajött Alessandra Santos de Oliveira, a kétméteres brazil centersztár, aki világbajnoka a sportágnak, de van a vitrinjében olimpiai ezüstérem is, és a hűség városában azt remélik, nemsokára további medáliák kerülnek oda. Leginkább a magyar bajnoki aranyban bíznak a zöld-sárgák háza táján, az viszont egyre jobban látszott, hogy a jelenlegi keret felettébb foghíjas, így meg a honi címvédés legalábbis rizikós."Ígérete szerint, délután három órakor a KLM menetrendszerinti járatával leszállt Bécs repülőterén, és úton van Sopronba. A hétfő esti edzést ugyan lekési, de keddtől együtt dolgozik a csapattal, és Dirk Bevilaqua edző kezében a döntés, hogy mikor kerül pályára éles meccsen” – tudtuk meg hétfő délután a soproni vasutasok együttesét működtető kft. ügyvezetőjétől. További információ és nem kevésbé fontos, hogy Alessandra 99 százalékosnak mondja korábban sérült térde állapotát, és hogy ehhez nemsokára a maradék egy százalék is hozzátevődjön, magával hozta erőnléti edzőjét, a hozzá hasonlóan ugyancsak művésznevén ismert Addót is.A brazil center visszatérését egyébként sokan kétségbe vonták még a GYSEV-szurkolók közül is, mondván, a légiós november végén nem a legjobb hangulatban hagyta el Sopront. "Hogy az ő sorsa mi lesz, az valamikor január végén, február elején fog eldőlni. Jogilag továbbra is a mi csapatunkhoz fog tartozni, de elképzelhető, hogy nem tér vissza hozzánk” – mondta Török Zoltán Alessandra akkori távozásakor, nem sokkal azelőtt, hogy a zöld-sárgák újból szerződtették az azóta árkon-bokron túl lévő Razija Mujanovics-Brcsaninovicsot. Részben igaza lett, hiszen valóban február elején dőlt el az Alessandra-kérdés, de nem egészen úgy, ahogy annak idején megjósolta, hiszen egy bizonyos Mirza Brcsaninovics alaposan keresztülhúzta Törökék számításait, így hát újra előtérbe került az azóta otthon pihengető és gyógyulgató brazil. Aki most megint jött – és ki tudja, talán lát és győz is.Látni egyébként sokan láthatják majd a visszatérését a csapatba, mivel a GYSEV-Orsi vezetősége megállapodott a Magyar Televízióval az Euroliga alapszakaszából hátralévő két hazai mérkőzése közvetítéséről, és ezek egyike, a Lavezzini Basket Parma elleni következik most szerdán fél hatkor. Az ügylet furcsasága csupán annyi, hogy mindeközben a Sport1 pedig a PVSK-val kötött megállapodást, így hát ugyanazon versengés ugyanazon országbeli csapatai különböző tv-csatornákon lesznek láthatóak… A Sport1-gyel sokáig eredménytelenül tárgyaló Török ehhez annyit fűzött hozzá: "Korrekt volt az ajánlat a közszolgálati televízió részéről. Nem állítom, hogy ez bombaüzlet nekünk, de azt igen, és ezt felelősségem teljes tudatában mondom, hogy nyereséges.”
Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
28 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
39 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
41 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
46 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
52 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik