Hátráltatják a szegedieket?

Vágólapra másolva!
2003.02.11. 22:10
Címkék
Földi Sándor besokallt. "A forgatókönyv a megszokott, így nem érdemes kosárlabdával foglalkozni&  szomorkodott a szegedi edző a múlt vasárnapi SzedeákAlbacomp (8592) derbit követően. Tény, rájár a rúd mostanság a szegediekre, nem is olyan régen a Falco elleni Magyar Kupa-visszavágót szúrták el úgy, hogy az első meccsen Szombathelyen győztek, most meg a fehérváriak nyertek  a hazaiak szerint meglehetősen furcsa körülmények közt (ez utóbbi találkozót egyébiránt játékvezetői műhibára hivatkozva megóvta a Szedeák).
"Én nem az ellenfelünk és nem is a játékvezetők ellen szólok, pusztán a jelenséggel van bajom – egészítette ki a mestermérleget Földi. – Nem állítom, hogy tudatosan, de az úgynevezett kiscsapatok – és a Szedeák mindenképpen e kategóriába sorolható – rendre hátrányt szenvednek a nagyok ellenében.”És hogy a jeles tréner nem a levegőbe beszél, lássuk az említett kupameccs bíráskodásának értékelését (tudniillik a szegediek hivatalos panaszt nyújtottak be az illetékes szervhez). A kilenctagú bizottság minden ítéletre kiterjedő elemzése szerint Harsányi József 64, míg Ádám József 53 százalékos teljesítményt nyújtott. Harsányi a Szeged terhére meghozott ítéletei (33-ből 21 jó) 64 százalékos, a Falco terhére hozott ítéletei (27/16) 65 százalékos teljesítményt takarnak, míg Ádám a Szeged terhére meghozott ítéletei (32/14) 44, a Falco terhére hozott ítéletei (32/27) pedig 63 százalékos teljesítményről árulkodnak. A bizottság megállapította, hogy a Szeged panasza megalapozott, és a mérkőzés két játékvezetője lényegesen az elvárható színvonal alatt látta el a feladatát. A testület egyöntetű véleménye, hogy a mérkőzésen több sportszerűtlen, sőt kiállítást érő cselekedet maradt megtorlatlanul, és a játékvezetők egyértelműen felelősek voltak a mérkőzés eldurvulásáért (ezek után szabadultak el az indulatok a nézőtéren, amiért a rendező egyesület pénzbüntetést kapott). Az is egyértelműen megállapítást nyert, hogy ezeket a megtorlatlanul maradt sportszerűtlenségeket szinte kizárólag a Falco követte el, így a két csapatnak való azonos feltételek biztosításának elve is sérült. A honi szövetség játékvezető bizottsága mindezek után azzal a javaslattal fordul az alszövetség küldőbizottságához (merthogy a sporik idehaza sajnos nincsenek egy kézben…), hogy 2003 februártól a mérkőzés első játékvezetőjét, Harsányi Józsefet 14 napig, a második játékvezetőjét, Ádám Józsefet 21 napig alacsonyabb osztályban foglalkoztassa.
Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
24 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
28 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
39 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
41 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
46 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
52 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik