Új otthont kap a Falco

Vágólapra másolva!
2003.02.14. 22:05
Címkék
Jánosi György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium első embere nemrég Szombathelyen tett látogatása alkalmából jelentette be, hogy a kormány egymilliárd forinttal támogatja a vasi megyeszékhely új sportcsarnokának megépítését.
Az apanázs mértékének bejelentése után villámgyors döntést hozott Szombathely vezetősége arról, hogy az előzetesen napirenden tartott két tervezet közül a kisebbik csarnokra, tehát a 3500-asra vonatkozó elképzeléseket támogatja. "Az az igazság, hogy több tényező mérlegelése után döntöttünk a kisebbik építmény mellett – fogalmazott Ipkovich György, Szombathely polgármestere. – Egyrészt erre már tavaly ősz óta kész terveink vannak, másrészt a helyszín is adott: a régi Sugár utcai csarnok tőszomszédsága. S valljuk meg őszintén, erre van pénzünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy hatezer főt befogadni képes sportlétesítmény fenntartása túlságosan nagy terheket rótt volna az önkormányzatra. Most a hivatalos adminisztráció végigzongorázása a legfontosabb teendőnk, aztán – elképzeléseink szerint az idén nyáron – az építkezés is elkezdődhet. S ha minden jól alakul, akkor kettőezer-négy augusztus huszadikán át is adhatjuk az új sportcsarnokot.”Tehát ha minden az előzetes forgatókönyv szerint alakul, akkor a Falco KC jövő ősszel már új otthonában fogadhatja soros ellenfeleit. Ám az új létesítmény – melynek előzetes költségvetése kétmilliárd forint körül mozog – nemcsak sportesemények megrendezését szolgálja majd, hanem többfunkciós voltából fakadóan kulturális és iskolai rendezvényeknek is otthont ad. Addig azonban elő kell teremtenie a megyeszékhely önkormányzatának a hiányzó másik egymilliárdot. Az elképzelések szerint a Falco-részvények értékesítéséből 4-500 millió forint befolyik majd a kasszába, de még legalább ugyanennyit ki kell gazdálkodni. Ipkovich György elmondása szerint egy Szombathely nagyságú városnak ez nem szabad, hogy gondot okozzon, főként annak tükrében nem, hogy az építkezés három költségvetési évet is érint majd.
Legfrissebb hírek

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
28 perce

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
38 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
53 perce

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
1 órája

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
1 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik