A debreceni szurkolók titkon bíztak a csodában, s a Főnix-csarnok felé tartva arról beszélgettek, hogy a Vadkakasok hosszú ideje sérült kulcsembere, Szejo Bukva az előzetes hírekkel ellentétben mégis vállalja a játékot az Albacomp elleni csúcsrangadón.


A mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogyan azt a debreceni szurkolók megszokták. Kapkodva, sok hibával kosaraztak Rátonyi Tamás tanítványai, míg a székesfehérváriak magabiztosnak tűntek. Az első negyed közepén Moseley és Lapov nekibuzdulásának köszönhetően meg is léptek a vendégek, a hatodik percben már tetemesnek tűnő előnyre tettek szert (7–18). Kapaszkodott volna a házigazda, ám éppen azoknak a játékosoknak nem ment, akik eddig húzták a szekeret. Már a nyolcadik percben jártunk, amikor Patrick Lee büntetőből megszerezte első pontjait, s a másik amerikainak, Greennek sem ment igazán. Így az első negyedet nyolcpontos előnnyel zárták a vizitálók, s Sterbenz László okkal reménykedhetett abban, hogy tanítványai nem hagyják elveszni a tíz perc alatt megszerzett fórt. Nos, másként történt, hiszen alaposan leblokkolt az Albacomp a második negyed elején, míg a Vadkakasoknál mintha olajozottabban működött volna az addig igencsak csikorgó gépezet. A 15. percben Green duplájával már a debrecenieknél volt az előny (30–29), sőt hamarosan hétpontosra nőtt a különbség (38–31), azaz nem egészen nyolc perc leforgása alatt 15 pontot vert ellenfelére a házigazda. Mielőtt azonban a hazai hívek elkezdhették volna élvezni csapatuk ebben a szezonban megszokott remeklését, véget is ért a nekibuzdulás, sőt a nagyszünetre már újra a fehérváriaknál volt az előny (41–44). Pedig az Alba egyik centere, Bencze Zoltán a megszokotthoz képest sok időt töltött a kispadon hamarjában megszaporodott személyi hibái miatt.
Fordulás után Moseley vette a kezébe a dolgok irányítását, vezérletével magabiztosan tartotta a különbséget az Albacomp, míg a debreceniek továbbra is rengeteg technikai hibával kosaraztak. A 26. percben azonban felcsillant a hazaiak előtt az esély, hiszen a mezőny legjobbja, Moseley összegyűjtötte negyedik személyijét, s így Sterbenz mester kénytelen volt lecserélni őt. Mindez azonban csak a közelítéshez volt elég a Vadkakasoknak, két perccel a negyed vége előtt Green találatával újra egy duplányira jöttek fel (59–61), ám a hátralévő 120 másodpercben már csak egy pontot jegyzett a házigazda, így 60–65-ről vágtak neki a felek az utolsó szakasznak.

A székesfehérvári Moseley (a labdával) ezúttal is ellenállhatatlanul kosarazott (Fotó: Czeglédi Zsolt)
Szomorúan baktattak az öltözőbe a debreceni játékosok, ám a bajnokságban eddig mutatott produkciójuk miatt nincs okuk a kesergésre. Mindöszsze arról van szó, hogy most ők kerültek pillanatnyi hullámvölgybe, míg az idei esztendő eddigi részében küszködő Albacomp, úgy tűnik, kimászott a gödörből.
Mestermérleg
Ráthonyi Tamás: – Magas ember nélkül nagyon nehéz játszani. A centerek közötti különbség döntött.
Sterbenz László: – Végig mi uraltuk a mérkőzést, az eredmény önmagáért beszél.
Debrecen rendezi az MK döntőjét?
Az Oláh Gábor utcai csarnokot már kinőtte a debreceni együttes, a Főnix viszont egyenlőre még túl nagy, ám ha a Ráthonyi-legénység úgy folytatja a szereplését, ahogyan ősszel elkezdték, megtelhetnek a mostanság még üres lelátók is. A Vadkakasok a Magyar Kupában is vitézkednek, a nyolc közé jutásért éppen az Albacompot búcsúztatták, a négyes döntőbe pedig az NB I B-s Veszprém legyőzésével léphetnek. Ha érvényesítik a papírformát, Debrecen mindenképpen megpályázza a finálé megrendezését.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






