Önveszélyes címvédők

– És ezért Pakson verték meg önöket.
– Azért nyerhettek, mert gyengén játszottunk. Pontosabban mind a két csapat rossz volt, mi egy kicsivel még náluk is rosszabbak.
– Mi a baj?
– Ha tudnám…
– Íme egy verzió: kiismerték önöket.
– Ezt meg hogy értsem?
– Mondjuk úgy, hogy évek óta együtt szerepel az együttes gerince, és az ellenfelek rájöttek, mit kell tenni a paksiak ellen.
– Szerintem inkább előny, hogy jól ismerjük egymást. Nem hinném, hogy egyhangúvá vált volna a játékunk, az persze előfordulhat, hogy kiismertek bennünket. De én azt mondom, hogy várjunk még az értékeléssel, hiszen csak most kezdődik a bajnokság.
– Ebben igaza lehet, csakhogy ez esetben erős hátrányból indulnak.
– Ez így van, és bevallom, nagyon nem akartunk kikerülni az első négyből. Az ötödik helyünk viszont azt jelenti, hogy legalább egyszer győznünk kell Fehérváron, de szerintem idegenben sem vagyunk gyengébbek, mint itthon. Példa erre, hogy sehol sem kaptunk nagy zakót.
– Ebbe kapaszkodnak?
– Nem csak ebbe. Én úgy látom, mi képesek vagyunk arra is, hogy megverjük saját magunkat. Ha gyengébben játszunk, akkor nem is érdemeljük meg, hogy megvédjük a címünket, ha viszont jól megy a csapatnak, akkor senki sem tud legyőzni bennünket.
– Visszatérve a Körmend elleni csatára: többször is úgy álltak, hogy padlóra küldik a riválist. Csakhogy a kiütés elmaradt. Mi hiányzott?
– Az egész meccs túlságosan álmoskás volt. A második negyed végén nagy előnyt szereztünk, és ha a folytatásra megmarad az agresszivitásunk, húsz pont fölé tornászhattuk volna a különbséget. Csakhogy elszalasztottuk a lehetőséget, a Körmend pedig vérszemet kapott.
– Nagy a baj?
– Maradjunk annyiban, kellemetlen, hogy csak ötödikként zártuk az alapszakaszt. Ennek ellenére nem lefutott a negyeddöntő, mint ahogy a debreceni Magyar Kupában is szeretnénk maradandót alkotni.
– Mit gondol, hány meccsen látjuk még önöket ebben az évadban?
– Nem tudom, de azt kijelenthetem: egyáltalán nem tettünk le róla, hogy döntőbe kerüljünk a kupában és a bajnokságban is.