Pedig Gellér most hallgatott

S. T. R.S. T. R.
2003.04.15. 20:54
Címkék
"Nem lett volna szabad elvállalnom a munkát  látja be Gellér Sándor, a MÁV Nagykanizsai TE női csapatának hétfőn menesztett edzője, majd hozzáteszi, már az idény előtt elhatározta, feláll a padról. Vagy, ha úgy tetszik, le sem ül, merthogy a jeles tréner számára pillanatok alatt világossá vált, a zalai városban alkalmatlanok a körülmények arra, hogy minőségi munkát végezzen.
A kanizsai "rémtörténet” teljességében a lap aljáig tartana, ehelyütt legyen elég annyi, hogy Gellér, a hetvenes évek legendás irányítózsenije botrányos körülményekkel, kínos pénztelenséggel, jéghideg teremmel – amúgy meleg víz sem volt, így előfordult, hogy a hat pályán lévő mellett a padon négy lázas beteggel állt ki a Kanizsa a Pécs ellen – volt kénytelen szembesülni. "Miután tavaly augusztusban kiderült, hogy a hat felnőtt játékosunk mellé senkit sem tudunk igazolni, azt tanácsoltam, hogy ne induljunk el az A-csoportban – így Gellér –, ám amikor hazajöttem az ausztráliai veteránjátékokról, megtudtam, hogy mégis A-osztály lett a B helyett. Ekkor kellett volna búcsúznom…”Csakhogy a szakember maradt, alighanem azért, mert úgy hitte, elkerülheti, hogy a botrányoktól nem mentes edzői karrierjén újabb folt essék. "Pont akkor hallgattam, amikor nem kellett volna – folytatja –, ám úgy voltam vele, ha már egyszer belevágtam, nem dobom be a törülközőt. Pedig fizetést szinte alig kaptunk, nekem december óta tartozik a klub, majd március végén előálltak azzal, hogy hathavi fizetés helyett érjem be kettővel. A lányok sem jártak jobban, nekik egy hónapot akartak kifizetni négy helyett, ráadásul enyhe zsarolásszaga is volt a dolognak, hiszen kiderült, ha nem írjuk alá a módosított szerződést, akkor a csökkentett pénz sem érkezik meg.”Gellér Sándor megvilágításában egyébként egyértelműnek tetszik a háttér. A tréner szerint a lemondott ügyvezető, Kereskai Péter helyére került utánpótlásedző, Gábor Erzsébet gyorsan a tudtára adta, hogy nem kíván együtt dolgozni vele ("A hölgy a kezébe szeretné venni a kanizsai kosárcsapat irányítását; azért arra kíváncsi vagyok, hogy a nagykanizsai sportvezetés meddig nézi tétlenül Károlyi Csaba klubelnök és a MÁV NTE vergődését.”), ám az legalábbis furcsa, hogy egy nappal korábban a sportvezetővé előlépett edzőnő lapunkban ennyit mondott a menesztésről: "No comment.”Úgy hisszük, Gellér ezerszer nagyobb alakja a sportágnak annál, hogy ekképp búcsúztassák.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája