Versenyben maradt a Debrecen
A körmendi kosarasok rájátszásbeli menetelése érezteti hatását a vasi kisvárosban, hiszen az eddigi 50-s mérleg után több mint hatvan szurkoló kísérte a Marcot Debrecenbe az elődöntő párharc harmadik meccsére. Természetesen abban a reményben, hogy ezen a vasárnapon véget is ér a csata. Az Oláh Gábor utcai csarnokba bezsúfolódott több mint másfélezer hazai szurkoló viszont teljesen mást vár: ők abban bíztak, hogy a hazai gárda állva marad, azaz szépít, és megőrzi esélyét a fináléba kerülésre.


Mielőtt bárki is azt hitte volna, hogy viszonlag nagy hátránya tudatában feladta a Körmend, a piros-feketék egy 9–0-s rohammal kezdték a harmadik negyedet, és máris újra szoros volt a meccs. Igaz, úgy tűnt, hogy a felzárkózás felemésztette a vendégek erejét, hiszen az utolsó tíz perc előtt is nyolc pont volt a felek között a különbség (64–56). A záró negyedre azonban hatalmas izgalmak maradtak, hiszen Németh két triplájával két pontra zárkóztak fel a körmendiek, közelebb viszont egyelőre nem kerültek, köszönhetően Greennek és Lee-nek, akik a kritikus pillanatokban kihúzták a kátyúból csapatuk szekerét. Ám a vendégek ezután sem adták fel, és a 36. percben Toya büntetőjével egy pontra zárkóztak föl. Sőt, nyolcvan másodperccel a befejezés előtt Mujanovics duplája után már a Marc vezetett – a mérkőzés során először és utoljára.

Szejo Bukva most meg sem állt húszig
Csütörtökön Körmenden újra találkoznak…
Szokatlan jelenségnek lehettek tanúi vasárnap délután azok, akik Debrecen utcáin sétálgattak a verőfényes napsütésben. Egy négyszemélyes kisrepülőgépből röplapokat szórtak a városra. Mint később kiderült, három szurkolónak vasárnap délelőtt elodázhatatlan tennivalója volt Körmenden, azonban szeretett csapatát szerette volna a helyszínen buzdítani az elődöntő harmadik mérkőzésén. Egyikük jó ismerőse magánrepülőgép-pilóta, így adódott a lehetőség, hogy mindössze kétórányi utazást követően tekintsék meg a meccset. A szórólap ötlete pedig nem maradhatott el, amivel tudatták a debreceniekkel: "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, a Kakasok is behódolnak: Körmend a király!” Az öszszecsapás után elmondták, hogy a következő mérkőzésekre már közúton mennek, hiszen ez csak egyszeri lehetőség volt, amit kihasználhattak. A többi szurkolóval együtt megígérték, hogy ott lesznek akár Kaposváron, akár Székesfehérváron a döntőben, azonban ehhez csütörtökön a debrecenieknek is lesz egy-két szavuk.
Mestermérleg
Ráthonyi Tamás: – Rossz szokásunkhoz híven megint tetemes előnyt adtunk le. Bosszantó volt, hogy Körmenden éreztem magam, de nem a szurkolásra gondolok…
Zsebe Ferenc: – Nem fogunk a kardunkba dőlni, amiért kikaptunk, csütörtökön folytatjuk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








