Diósgyőr: Vukicsevics folytatja?

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2003.05.16. 20:39
Címkék
Elégedettek a női kosarasok bajnoki és kupaszereplésével, a negyedik, illetve a harmadik helyezéssel a Diósgyőri KSK háza táján.
Hogy aztán mit hoz a jövő a piros-fehérek számára, azt egyelőre nem tudni, Honos Péter ügyvezető igazgató türelmet kért, és ugyanezt tette Kozma István, a gazdasági társaság egyik tulajdonosa is. Az már ismert, hogy az A-csoportos csapatot fenntartó gazdasági társaság május 23-án taggyűlést tart, és akkor dönt az ügyvezető és a vezetőedző személyéről.Információink szerint egyébiránt szinte bizonyosnak tűnik, hogy a szakvezető Milen Vukicsevics marad, a szakembernek ugyanis egy plusz egyéves szerződése van, és az első évben nyújtott munkájával elégedettek voltak. Nem is olyan régen Király Sándor is feltűnt egykori sikerklubja utolsó mérkőzésén, visszatérését azonban mindenki cáfolja az Avas alján. A kerettel kapcsolatos érdeklődésünk után annyival lettünk okosabbak, hogy kiderült, a hátvéd Koncz Judit és a szerb-montenegrói Brankica Hadzsovics a következő évadban is a Diósgyőr színeiben játszik. A további tárgyalásokkal alighanem megvárják a jövő heti döntést.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
15 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
50 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
2 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
8 órája