Tetemes Albacomp-előny

2003.05.23. 23:16
Címkék
Ebben az évadban már játszott egymással a két csapat egy páros csatát a Magyar Kupa küzdelmeiben. Akkor a debreceniek bizonyultak jobbnak a két mérkőzés alapján.
Remekül kezdtek, 7–0-val indítottak a hazaiak, erre csak Bukva tudott válaszolni két büntetővel. Labdaszerzésekből azonban tovább növelték előnyüket a fehérváriak. Nagyon nem ment a debrecenieknek, Bukva tripláján kívül az első negyedben csak büntetőkből sikerült pontot dobniuk, bár nagyon igyekeztek, nem jött össze egyetlen dupla sem. A 12. percben aztán megtört a jég, az amerikai Lee-nek sikerült szépítenie. Közben a vendégek taktikát változtattak, és beálltak zónázni, hátha ezzel kihúzzák a hazaiak méregfogát. Ez részben sikerült is, leállt a házigazdák góláradata, és ezt a negyedet a vendégek nyerték egyetlen ponttal.

A fordulás után sorban adta el a labdát az Albacomp, és nehezen birkózott meg a vendégek zónájával. Időt is kért Farkas Sándor, hogy javítson a helyzeten. A Debrecen azonban szívósan küzdött, és az utolsó játékrész előtt ismét faragott valamicskét a hátrányából. Az utolsó tíz percben aztán magukra találtak a vendéglátók, tetszetős játékkal érték el a pontjaikat, és végül tetemes előnyt szereztek a visszavágóra.

Mestermérleg
Farkas Sándor:
– Bízom benne, hogy ez az előny elég lesz a visszavágóra, és megszerezzük a harmadik helyet.
Ráthonyi Tamás: – Nincs mit mondani.

David Moseleyra nem lehetett panasz(Fotó: Danis Barna)
David Moseleyra nem lehetett panasz(Fotó: Danis Barna)
David Moseleyra nem lehetett panasz(Fotó: Danis Barna)


Legfrissebb hírek

Maratoni első félidei hosszabbítás után döntetlenre áll a Debrecen és az Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
16 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
23 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája