Ugrott az Euroliga

2003.05.27. 22:41
Címkék
A vezetőedző, illetve néhány meghatározó játékos távozása és a továbbra is bizonytalan anyagi háttér miatt a bajnoki ezüstérmes Soproni Postás nem indul a női kosárlabda Euroliga következő idényében.
"A magunk részéről az Európa-kupát célozzuk meg. A lehetséges befektetőink közül a Quaestor Rt. még nem döntött, egy elektronikai termékek forgalmazásával foglalkozó cég pedig hosszú távra tervez velünk, s az első idényben nyolcvanöt-kilencvenmillió forinttal támogatja az egyesületet” – összegezte a helyzetet az MTI érdeklődésére Fűzy András klubelnök. Hozzátette: örülnének, ha a szövetség a másik soproni csapatot, a GYSEV-et nevezné a legrangosabb kontinenssorozatba. Török Zoltán, a bronzérmes, azaz Euroliga-szempontból a "soron következő” városi rivális ügyvezetője kifejtette, hogy ott indulnak, ahová az MKOSZ nevezi őket. Ennek kihirdetése Bodrogváry Iván főtitkár szerint leghamarabb a pénteki közgyűlést követő elnökségi ülés után történhet meg. "Nem sürget az idő, mivel a nemzetközi szövetség még nem tette közzé a nevezési határidőt a következő évadra. Ez várhatóan június közepe lesz” – tette hozzá Nyíri Dezső, a női alszövetség elnöke.
Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája