Májusi pezsgő aranyat ér

Ez az a nap, amikor minden megengedett, s minthogy Németh, Toroman, Grebenár és a többi vasi úgy alakította a programot, hogy idegenben fut be a célba a csapat, nincs más hátra, Kaposváron veszi kezdetét a fieszta.
A harmadik vasi aranyünnep. Mármint, ami a bajnoki címek után dukál, ugyanis ha valaki netán nem tudná, Magyar Kupát már hatszor nyert a piros-fekete társaság. Nem semmi az sem, de ez az igazi. S a vasiak – a kötelező óvatoskodások után természetesen – már jó ideje ígérik, aranyérmes lesz a bajnokoknak kijáró buli is.
Böhönyén vagyunk, és úgy tetszik, itt el is időzünk egy darabig. Valami útlezárásféle lehet. Vagy mégsem? Mámoros figura a főút közepén, lengeti a zászlaját, innen aztán nem megy tovább, csak az, akit "megáld” a piros-fekete textillel. Irány Kanizsa, aztán Egerszeg, ahol a csarnok mellett újra kézben a zászlók, ablak letekerve, hang kieresztve. "Zeg, zeg, zeg…” – így szól a nóta, már ami a publikus részét illeti. No igen, az ősi rivális katlanja megindítja a vasiakat. Innen már tényleg nincs messze a célpont, Andráshida, Hegyhátsál, Katafa és a négy órája megkoronáztatott magyar bajnokokat szállító autóbusz begördül a törzshely melletti térre.
"Itt vannak!” – üvölti száz meg száz torok, és leírhatatlan örömtáncba kezd nyolcéves és hetvenéves egyaránt. Egy pillantás az órára, tíz perc van éjfélig. Hozzáértők szerint úgy négyezren vagyunk a téren, melynek egyik oldalán egy kamionból átalakított színpad csalogatja a honi pontvadászat legjobbjait. Megannyi szövegíró bukkan fel, a legújabb indulónak kikiáltott "Lesz, lesz, lesz (csak azért is lesz, a Marc-Körmend újra magyar bajnok lesz)!” módosul, "Lett, lett, lett…” lesz belőle. Igazuk van az ünneplőknek, az arany már zsebben, vagyis inkább nyakban, fölöslegessé válik a jövő idő. Több autentikus forrás egybehangzó állítása szerint a buszút nem telt unalmasan, a csapat tagjai legurítottak egyet s mást (úgy tetszik, Hainje, a boldog amerikai pillanatnyilag kevés esélylyel vehetné fel a harcot a kaposvári centerekkel…), azaz a hangulat emelkedett, amikor a kisváros nagy kedvencei szép sorban fellépnek a pódiumra. A gyámoltalanabbak sejtik, hogy másodperceken belül megcsappan a tekintélyesnek mondható pezsgőkészlet, a többség azonban kihúzza magát, büszkén tekint felfelé, végtére is a májusi pezsgő aranyat ér.
"Úgy hiszem, négyezer aranyérmet kellett volna kapnunk, ugyanis ti valamenynyien megérdemeltek egyet. Nekem azonban csak egy érmem van, és azt nektek adom…” – mondja bájos akcentussal a csapat kapitánya, Mujanovics Samir, és a tömegbe hajítja legnagyobb kincsét.
Odalenn könny szökik a szemekbe, és az elérzékenyülés csak mélyül, amikor a klubelnök, Fodor Sándor (vagy, hogy Körmenden se nézzék elmeháborodottnak az embert: a Színész) lép oda Patonay Imréhez.
"Putesztől tavaly elvették az aranyérmet, de most megkapja az enyémet” – így a prezident, és megöleli régi barátját.
Patonay. Elmondhatatlan, mennyire szeretik errefelé.
Esztendeje a második hely után állt fel a kispadról, azzal a boldog tudattal, hogy egyik kedvence, Zsebe Ferenc kapja a marsallbotot. Talán ő maga sem remélte volna, hogy ennyire sikeres lesz a tanítvány. Persze hitte-e valaki egyáltalán?! Az alapszakasz hatodik helyéről nem "nyílt” lenyűgöző kilátás, erre tessék, a rájátszásban ellenállhatatlannak bizonyult a társaság.
9–1. Ezzel a győzelmi mutatóval futott át a mezőnyön a Körmend. A csapat, amely négy éve ötödik lett, három éve negyedik, két éve harmadik, tavaly második.
Az idén nem is kerülhetett máshova az aranyérem.