Hódítókörúton Harlem varázslói

2003.06.03. 21:19
Címkék
Hatalmas közönségsikert aratott európai turnéjának első magyarországi fellépésén a világ egyik legismertebb kosárlabdacsapata, a Harlem Globetrotters. Hétfő este több mint négyezren tapsoltak a debreceni Főnix-csarnokban az amerikai varázslóknak, akik nem fogytak ki a trükkökből, és bravúros mutatványokkal kápráztatták el a nagyérdeműt.
A labdazsonglőrök egyike nemcsak humorával aratott osztatlan sikert, hanem távoli dobásaival is. A számtalan varázslat csúcspontja: a vajkezű kosaras a félpályán túlról, 20-21 méterről guggolásból indulva, jobb kézzel, horogdobással, csont nélkül ívelt a gyűrűbe. Gyerekek és felnőttek egyaránt tátott szájjal nézték a csodát, azt, ahogyan a vidám fiúk bántak a labdával. A bemutató meccset természetesen a világhírű Harlem nyerte a "magával hozott” New York-i együttes ellen. Az eredmény másodlagos. A felvezető mérkőzésen szerzett pontoknak viszont volt jelentőségük, hiszen a médiaválogatott és a Debreceni Vadkakasok vegyescsapata jótékonysági célból szórta a kosarakat. Az összegyűjtött 144 pont azt jelentette, hogy az EuroWeb Rt. és a NeoPhone jóvoltából ennyiszer ezer forinttal gazdagodott egy helyi gyermekeket támogató alapítvány.Kedden Szegeden léptek fel a "vándorcirkusz” hősei, két magyarországi állomás pedig még hátravan. Szerdán a Budapest Sportarénában tekinthető meg a Harlem Globetrotters, a turné végállomása pedig – csütörtökön – Zalaegerszeg.
Legfrissebb hírek

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
51 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
55 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája