Tizenhétmilliós adósság

2003.06.03. 21:21
Címkék
Közgyűlést tartott a napokban az élvonalbeli női kosárlabdacsapatot "működtető Atomerőmű-KSC Szekszárd, melyen öttagú, régi-új elnökséget választottak a megjelentek. A korábbi elnökséget még február 7-én visszahívták, azóta a korábbi ügyvezető elnök, Fajszi Lajos állt a klub élén ügyvivőként.
A mostani közgyűléstől viszont Schattmann Csaba tölti be az ügyvezető elnöki tisztet, a klubelnök Sólyom Bódog örökös tiszteletbeli elnök lett, míg az elnökség tagjai sorába Léber Antal és Fodor Miklós mellé Schoeck Károlyt választották be a küldöttek. Fajszi Lajos leköszönő elnök beszámolójában elismerte, az elnökség tavaly nyáron rosszul mérte fel anyagi lehetőségeit, néhány igazolás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a célkitűzés is túlzónak bizonyult.Schattmann Csaba lapunk kérdésére elmondta, hogy a legfontosabb az anyagi helyzet rendbe tétele, a 17 milliós adósságállomány ugyanis napi gondokat okoz. A klub hárommillióval tartozik a játékosoknak, az APEH-járulékok, vagyis az adóhátralékok összege több mint nyolcmillió, és jelentős az elmaradás a bérleti és közüzemi díjak terén is. "Nehéz új támogatókat találni ahhoz, hogy a múltat lezárhassuk, ezért elsősorban régi szponzorainkat igyekszünk megnyerni – nyilatkozott a civilben közgazdász sportvezető. – Miután nagyságrendileg a teljes költségvetés hetven százalékát teszi ki, így minden, vagyis az A-csoportos indulás is a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásától függ. Más Tolna megyei, szekszárdi cégektől, vállalkozóktól nem lehet összeszedni a tartozáson felüli nyugodt működéshez szükséges minimum hetvenmillió forintot.”Az új szekszárdi elnökség már nemcsak jelenlegi, hanem korábbi kosarasokkal, a klubhoz, a városhoz kötődő játékosokkal is tárgyal, ám anyagiak hiányában konkrét ígéreteket nem tehet, tehát a szerződéskötések is késnek. "Tragikus a helyzet, hiszen két nappal az új elnökség megválasztása után a játékosok és az edző szerződése lejárt – folytatta Schattmann Csaba. – Tavaly április közepén aláírás került az erőművel kötött megállapodásra, most viszont már júniust írunk, de még nem látjuk, miből gazdálkodhatunk. A Paksi Atomerőmű Rt. döntését az üzemzavar mellett leginkább a klub tavalyi hibás gazdálkodása befolyásolhatja. Szeretnénk, ha a jövő héten már választ kaphatnánk Paksról, mert június végén lejár a nevezési határidő, ráadásul addig az összes A-csoportban használható játékosról lemaradhatunk.”
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
2 perce

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
5 perce

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
43 perce

Női kézilabda Eurokupa: Törökország–Magyarország

Kézilabda
50 perce

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai

Jégkorong
58 perce

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
1 órája

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik