Férfibajnokság: csapat van, pénz nincs a Szedeák

2003.06.07. 23:39
Címkék
Ismét pénzkérdés a szegedi jövő, már ami az A-csoport kilencedik helyén végzett férfi kosárlabdacsapatot illeti. Miként esztendeje (amikor aztán szerencsés fordulatot vett az ügy), ezúttal is kevés az esélye annak, hogy a Sole-Szedeák az ősszel is a legmagasabb osztályban küzdjön a bajnoki pontokért. A "deákok sorsa a két fő támogató, a Sole Rt. és a helyi önkormányzat kezében van.
A tejes céggel kötött szerződés május 31-én lejárt, és a Sole elöljárói eddig nem sok hajlandóságot mutattak a hosszabbításra. Más a helyzet a képviselő-testülettel, a városatyák június 13-án, pénteken hozzák nyilvánosságra a jövőben támogatandó klubok névsorát, valamint az apanázs összegét. Péntek 13. ide, előzetes kedvezőtlen hírek oda, az együttes tagjai bíznak az életben maradásban.Ami pedig a csapatot illeti, a két légiós közül az amerikai Darecko Rawlins olyannyira Szegeden képzeli el a jövőjét, hogy a nyáron a Tisza-parti városban lesz az esküvője, miként a litván Antanas Vilcinskas is csupán rövid kirándulásnak tekinti nyári jordániai vendégjátékát. A gárda meghatározó játékosai közül a csapatkapitány, Nyilas István szóban ugyan megegyezett az Albacomppal, ám a hírek szerint egy esetleges kedvező fordulat esetén ő is maradna. Hozzá hasonlóan gondolkodik a több klub által megkörnyékezett Deák Attila és Földi Sándor vezetőedző is. Az elmúlt idény sikerkovácsa hetek óta levezető edzéseket vezényel tanítványainak.Újabban Kiss Zsolték műfajt váltottak, és a foglalkozások túlnyomó részében focizással múlatják az időt. Ám mindannyian reménykednek, hogy az ősztől nem kell majd sportágat változtatniuk…Horváth Ákos az Univer együttesébe igazolt

KECSKeMÉT. Meszlényi Róbert együttesébe, az Univer KSE-be igazolt Horváth Ákos. A 22 esztendős, 192 centis hátvéd a Soproni Ászok trikóját cseréli le a kecskemétiek piros-zöld mezére.

Fodor Péter a PVSK élén

PÉCS. Új edzője van a PVSK-Panthers NB I B-s férfi kosárlabdacsapatának. A pécsieknél Zalay Zoltán – akinek a nyáron amúgy is lejár a szerződése – felajánlotta lemondását, amit a szakosztály vezetősége elfogadott. Zalay utóda Fodor Péter lett, aki legutóbb Pakson a tavalyi bajnok, az idén Magyar Kupát nyerő Atomerőmű együttesnél tevékenykedett. Fodorral egyéves szerződést kötött a PVSK-Panthers, amelynek célja feljutni az NB I A-csoportjába.

Russai Petra a Szeviépben

SZEGED. Russai Petra is távozott a Soproni Postásból: a hármas és négyes poszton egyaránt számításba vehető 188 centi magas és 27 éves kosaras-hölgy a Szeviép-Szeged együtteséhez kötelezte el magát egy évre. Ujhelyi Gábor vezetőedző tökéletesen tisztában van az új szerzemény képességeivel, hiszen korábban Szekszárdon már dolgoztak együtt. "Petra kiválóan lepattanózik és távolról is pontosan dob, biztosra veszem, hogy nagy hasznára lesz csapatomnak” – örvendezett a szakember, aki azt is elárulta, hogy Lódi Eszter minden bizonnyal visszaköltözik Diósgyőrbe.

Női klubvilágbajnokság

SZAMARA. Az orosz bajnoki ezüstérmes Szamara otthonában kerül sor október 14. és 19. között a női kosárlabda-klubcsapatok első világbajnokságára. A viadalon Európát az Euroliga-győztes Jekatyerinburg, a nemzetközi sorozatban második francia Valenciennes és az Európa-kupában bronzérmes házigazda képviseli. A további résztvevők: a tengerentúli profiliga (WNBA) győztese, a brazil bajnok Sao Paulo Guaru, a Koreai Köztársaság egyik együttese, illetve egy-egy csapat Afrikából és Ausztráliából.
Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
41 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája