Káosz a kupaporondon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.06.13. 20:30
Címkék
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) minden erőfeszítése ellenére egyelőre úgy tűnik, hogy a következő idényben működésképtelen lesz a férfi és női Európa-kupa előző idénybeli modellje.
Az előző szezonban a magyarokat – általános megdöbbenésre – az Északi-régióba sorolták be, amely a nagy távolságok miatt jelentős anyagi terheket rótt a nőknél a BSE-re, a Soproni Postásra, a Szolnokra és a Diósgyőrre, illetve a férfiaknál a Kaposvárra és az Albacompra. "A FIBA versenybizottsága ezért a Déli-, a Nyugati- és az Északi- után most létrehozta a Közép-európai-főcsoportot, mire viszont az északiak közölték, hogy így nem vesznek részt a sorozatban. A Nyugati-főcsoport pedig már az előző szezonban sem működött, mivel a meghatározó csapatok inkább a rivális ULEB-kupában indultak” – mondta az MTI érdeklődésére Bodrogváry Iván, a honi szövetség főtitkára, hozzátéve: szerdán ezért levélben indítványozta a FIBA-nál a visszatérést a korábbi, összeurópai modellhez. Újdonság, hogy a férfiaknál a Bajnokok Kupája a jövőben Európa-liga néven működik majd. "Az aranyérmes Körmend férficsapata szinte biztosan részt vesz ebben, és elképzelhető, hogy a második helyezett Kaposvár is” – tette hozzá Bodrogváry. A férfi és női Euroliga lebonyolítási rendje változatlan marad, utóbbiban a hároméves "bérletet váltó” MiZo-Pécsi VSK, illetve a visszalépett Soproni Postás helyett várhatóan a GYSEV-Orsi indul majd – egyelőre bizonytalan, hogy milyen néven.
Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
19 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
25 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
30 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
40 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
43 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
44 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik