Öt új név a Zala Volánban

2003.06.17. 22:02
Címkék
A célok nem változtak Zalaegerszegen, csupán a csapat személyi összetétele. Továbbra is tehetséges, fiatal játékosok után kutat a vezetőség a Zala Volán-ZTE-nél, és a "vadászat már majdnem véget is ért: öt új kosaras hölgy érkezése szinte biztosra vehető.
A leghíresebb közülük a szlovák Maria Ruzicková – lehet pár év múlva. A mindössze 17 éves, 192 cm magas bedobót ugyanis hazája legnagyobb tehetségének tartják, és most lehetőséget kap arra, hogy legalább egy idény erejéig a magyar bajnokság első osztályában csillogtassa állítólag kivételes képességeit.Mellette két expécsi ifjú magyar irányító, a legutóbb Szekszárdon szereplő Darida Csilla és az Egyesült Államokból hazatérő Heller Anita, valamint az Egerszegen nevelkedett, de az előző évadban Nagykanizsán pattogtató bedobó, Hersics Adrienn csatlakozik a kerethez, amelybe féléves soproni kitérő után visszatér a szintén szlovák erőcsatár, Jana Lichnerová. A négy, GYSEV-be távozó játékosával együtt a jövőben ugyancsak a hűség városában dolgozó edző, Székely Norbert helyére Patkós Zoltán érkezett Szekszárdról – hiába, fiatal csapat mellé fiatal szakvezető dukál, és Patkós a maga 28 évével tökéletesen megfelel ennek a követelménynek.Teljesen azért persze nem alakul át az együttes, a pályafutását máshol folytató Horváth Zsuzsanna, Biljana Pesovics, Anca Stoenescu, Vajda Anna, Varga Rita és Zsovár Orsolya mellett vannak maradók is: Hanzséros Mária, István Linda, Major Krisztina, Szentkirályi Réka és Varga Kitti. Az újakkal karöltve az ő feladatuk lesz, hogy megpróbálják megismételni azt a nagyszerűnek tartott nyolcadik helyezést, amit a Zala Volán fiatal csapata az idén tavasszal elért.Sőt, az egyesület elöljárói szerint az előbbre lépés sem kizárt. Meglátjuk. Egy meghatározó játékosnak szánt center mindenesetre még érkezik a kék-sárgákhoz.
Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a Liverpool, a Palace viszont már kapufáig is eljutott – percről percre

Angol labdarúgás
5 perce

NB I: Debreceni VSC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
7 perce

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
21 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
27 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
50 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
59 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája