James király először edzett

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2003.07.06. 21:00
Címkék
Túl van az első Cavaliers-edzésén LeBron James, az idei játékosbörze első választottja, és edzői máris dörzsölik a tenyerüket, milyen kiváló kis (nagy&) irányítójuk lesz a következő idényben!
"A kissrác pontosan tudja, hogyan kell játszani az NBA-ben, és ez nagyon biztató. Lenyűgözött, ahogyan olvasta és szervezte a támadójátékunkat” – lelkendezett az orlandói felkészülési tornára készülő Cavaliers gyakorlását követően Paul Silas vezetőedző, aki Jameshez hasonlóan szintén új ember a clevelandieknél (a legutóbbi évadban még a New Orleanst irányította). "Lehetetlen elvenni tőle a labdát, úgy cselez” – fűzte tovább a szót Darius Miles, a draftelső egyik új csapattársa.Maga a nem egészen 19 éves "ünnepelt” leginkább annak örült, hogy március 22. óta végre ismét gőzerővel edzhetett. "Nagyszerű érzés, hogy végre ismét ott lehettem a pályán, és részt vehettem némi éles játszadozásban. A lendületem a régi, a lábaim is elbírnak még, úgy érzem, néhány napon belül egész jó formában leszek” – mondta a 203 centis, egyelőre az irányító szerepébe "beleálmodott” James, aki a pénteki kétórás penzum idején – ilyen egyszerű az élet… – "James király” feliratú csuklószorítóban pattogtatott.Ami azt illeti, királyi hete volt az ifjúnak – szerdán aláírta 12.96 millió dolláros, három évre szóló szerződését –, és királyi lesz ez a hét is, hiszen a Magic vezetői úgy döntöttek: James első meccsét beviszik a több mint 17 ezer néző befogadására alkalmas T. D. Waterhouse Centre-be. A felkészülési meccs bevételét (a bérleteseknek nem kell fizetniük, a többieknek 5 dollárjukba kerül az első James-show) jótékonysági célra ajánlják fel.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája