A Szigetvár a legmagasabb osztályban

2003.07.07. 22:41
Címkék
Csaknem 40 év után képviseli ismét Szigetvárat csapat az NB I-ben. Akkor a női kosarasok szerepeltek ott, most a férfi kézisek jutottak az élvonalba. Utóbbiak, Szigetvári TSE néven megnyerték az NB I B-t. A második vonalban még tisztán amatőregyüttes játékoskerete az NB I-es küzdelmekre megváltozik. A tavasszal még szerepeltek közül Rozina László és Monostori Gábor nem vállalta a szereplést a legmagasabb osztályban, Frányó Gábor is gondolkodik azon, hogy játsszon-e az NB I-ben. A két rutinos kézilabdázó, Kovács István és Hang Tibor abbahagyta, őket az első NB I-es hazai bajnoki mérkőzésen búcsúztatják el. A friss szerzemények elsősorban baranyai klubokból érkeznek Zrínyi városába: Szente Gábor, Lévay Tamás és Hőgye Péter a Diacell Pécsi KK-ból, Kiss Gergő a Komlói Fűtőerőműből. Gúnya Pétert Orosházáról igazolták. A Kiss Gergő melletti másik komlóival, a külföldre is vágyakozó – Luxemburgban az Esch gárdájában éppen a napokban próbajátékon szereplő – Kékesi Szabolccsal még tárgyalnak. Az NB I-ben is Tóth András lesz a szigetváriak vezetőedzője, aki harmadik éve edzősködik az NB I-es újoncnál, előtte ugyanott hét éven át védett. Szigetváron úgy vélik, hogy elsősorban a csapat lövőerején kell javítani. A tervek szerint hetente ötször edzenek, a foglalkozásaikat esténként tartják, mert a kézilabdázók zöme nap közben dolgozik. A szakvezetők úgy vélik, hogy decemberre áll össze végleg a csapat – írja tudósítónk, Horváth László.
Legfrissebb hírek

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
30 perce

Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

Európa-konferencialiga
48 perce

NBA: a Thunder ismét első nyugaton, Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda: szerződést hosszabbított az Esztergom balszélsője

Kézilabda
1 órája

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
1 órája

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2 órája

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik