Bombaerős lesz az Albacomp

2003.07.07. 21:20
Címkék
Az utóbbi évek legütőképesebb csapata körvonalazódik Székesfehérváron. Az Albacomp előbb az irányítóposztot erősítette meg a dombóvári Jermaine Spivey (a liga egyik legnagyszerűbb légiósa) megszerzésével, majd szerződést kötött a szegedi Nyilas Istvánnal, most pedig egy remek bedobóval állapodott meg. Noha az amerikai Tory Walker még nem írt alá az Albacomphoz, szinte biztosra vehető, hogy Fehérváron folytatja a pályafutását.
Walker mindenkinek tetszik
Walker mindenkinek tetszik
Walker mindenkinek tetszik
Walker mindenkinek tetszik
Walker mindenkinek tetszik
Walker mindenkinek tetszik
A 24 éves, 203 centis Walker eddig egyetlen európai évadot tudhat maga mögött, igaz, az felettébb jól sikerült a számára, hiszen a szlovén Pivovarna Laskóval egészen a Koracs-kupa elődöntőjéig jutott. Amint azt Kegye Roland, a színes bőrű kosaras magyarországi szerződését intéző menedzser elmondta, a szlovén bajnokságban és a nemzetközi kupában egyaránt 17 pont körüli átlagot magáénak tudó bedobó legutóbb az amerikai NBDL-ligában szereplő Greenville Groove alkalmazásában állt. Nem utolsó szempont, hogy a legújabb kiszemelt és Spivey egy éven keresztül együtt szerepelt a New Orleans Egyetemen, így a két légiós bizonyára kitűnően megérti majd egymást. Feltéve persze, ha Walker lesz a kiválasztott…
"Elég sok külföldit megnéztem az utóbbi hetekben, és közülük Tory Walker az, aki a legjobban hasonlít ahhoz, akit látni szeretnék a csapatomban – mondta Farkas Sándor, az Albacomp edzője. – Szlovéniában is érdeklődtünk róla, és ott is azt mondták, hogy fiatal kora ellenére érett, remek teljesítményre képes. Augusztusban élőben is megnézzük, és ha a próbajátékon is azt kapjuk, amit várunk, akkor szerződtetjük.”
A legutóbbi évad bronzérmesének erősítési törekvéseinek ezzel nincs vége. Amint azt Nagy Gábor elnök is megerősítette, szívesen látnák a Paksról távozó válogatott hátvédet, Fodor Gergelyt is. Mint ismert, a kosaras a múlt hét végi, frankfurti táborban igyekezett felhívni magára a menedzserek figyelmét, ám egy kellemetlen bokasérülés keresztülhúzta a számításait. A történtek után szinte bizonyos, hogy az idősebbik Fodor fivér itthon marad, nyílt titok, hogy az Albacomp és az Univer KSE verseng érte. "Fodor Gergely szerződtetése nem fix, de nem állunk rosszul…” – jegyezte meg a horvát tengerparton nyaraló Nagy Gábor, ami után, maradjunk annyiban, legalábbis reménykedhetnek a Farkas edzővel korábban aranyérmekhez szokott kék-fehér hívek.
Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
9 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
13 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
21 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
46 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája