Németh is bemutatkozhatott

2003.10.13. 21:35
Címkék
A spanyol Tau Cerámica és az újvidéki Vojvodina (Németh István alakulata) képviselői a nemzetközi szövetség (FIBA) döntőbizottsági tagjainak jelenlétében Genfben megegyeztek, hogy a szerb-montenegrói válogatott 27 éves játékosa, Milan Gurovics a következő idényben az újvidéki együttes kosárlabdázója lesz.
Mint ismert, a kosaras az Eb előtt előszerződést kötött Dávid Kornél baszk gárdájával, majd elszerződött a vajdasági klubhoz. Mivel a világbajnok klasszis ragaszkodott ahhoz, hogy beteg édesapja mellett akar maradni, a spanyolok hajlandóak voltak lemondani róla, ám ezért egy bizonyos összeget mindenféleképpen szerettek volna kapni. Szerb források szerint a vezetők megállapodtak abban, hogy Gurovics (vagy a Vojvodina) 120 ezer eurót fizet a spanyol klubnak, és szintén Szerbiából származó hír alapján a magasbedobó átigazolási összege sokkal kisebb, mint amit a Tau eredetileg követelt. Lazics edző már pályára is küldhette a csapat sztárját, ám Gurovics (valamint Németh) bemutatkozása felemásra sikeredett, a Vojvodina ugyanis 89–82-re elvesztette a bajnokság első találkozóját. A gárdának Belgrádban, a helyi Partizan otthonában volt jelenése, és hiába teljesítettek jól az új fiúk, vereséget szenvedett. Gurovics 22, Németh pedig 13 pontig jutott, a magyar karmester 5/9-es mezőnymutatója mellett két büntetője közül az egyiket értékesítette, volt két-két lepattanója és asszisztja, valamint eladott egy labdát. A Vojvodina kedden a nemzetközi porondon javíthat: az Európa-ligában az ukrán Odessza látogat Újvidékre.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
5 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
6 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
6 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
6 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik